Kikapcs

Nyílt napot tartottak csütörtökön a kecskeméti rendőrök: kutyás bemutatóval és gokartokkal várták a gyerekeket

A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából rendőrségi nyílt napot tartottak csütörtökön a kecskeméti vasútállomás melletti parkban, ahol az egyenruhások színes programokkal és kutyás bemutatóval várták a gyermekeket, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága – a vármegyei Bűnmegelőzési Osztály, a Bűnügyi-Technikai Osztály, a Közterületi Támogató Alosztály, a Kecskeméti Rendőrkapitányság toborzó tisztje és a Készenléti Rendőrség munkatársai – május 11-én 9 óra és 13 óra között a kecskeméti vasútállomás melletti parkban nyílt napot rendezett.

A GYEREKEK MEGNÉZHETTÉK A RENDŐRAUTÓKAT, A FEGYVEREKET ÉS MÉG A RÉSZEG SZEMÜVEGET IS FELPRÓBÁLHATTÁK

Az eseményre érkezők beszélgethettek a bűn- és balesetmegelőzési szakemberekkel, megtekinthették a szolgálati gépkocsikat, valamint az egyenruhások által használt fegyvereket és kényszerítő eszközöket. A rendőrök beszéltek a biztonságos kerékpározás szabályairól, illetve a bátrabbak felpróbálhatták a „részeg szemüveg”-et. A tanév során már megtanult alapvető közlekedési szabályokat egy ügyességi pályán, kisebb gokartokat vezetve gyakorolhatták a látogatók.

NAGY SIKERT ARATOTT A KUTYÁS BEMUTATÓ

A legnagyobb érdeklődéssel várt esemény a  Bűnügyi Technikai Osztály munkatársainak kutyás bemutatója volt, ami során a rendőrkutyák kábítószer-keresést és elfogást demonstráltak. A lurkók feszülten figyelték, majd hatalmas tapssal köszönték meg a rendőrök és kutyáik akciódús előadását.

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb