Smart Kecskemét

Csökken a vízveszteség, javul a szolgáltatás színvonala – hatalmas vízügyi fejlesztés zajlik Kecskeméten és Ballószögön

Bemutatták Kecskeméten a vármegyeszékhely, valamint a szomszédos Ballószög és a Bácsvíz Zrt. konzorciumában zajló vízügyi projekt eddigi munkálatait. A februárban kezdődött beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Zrt., az 1,836 milliárd forint összköltségű projekt jórészt európai uniós támogatásból valósul meg. A fejlesztés célja a vízveszteség csökkentése, továbbá a víziközmű-szolgáltatás energiahatékonyságának növelése.

CSÖKKEN A VÍZVESZTESÉG, NÖVEKSZIK A VÍZELLÁTÁS BIZTONSÁGA

A tervezett fejlesztések Kecskeméten két ellátási körzetben három szakaszban, a Kecskeméti I-es számú vízműtelepen, valamint Ballószögön valósulnak meg. Összesen hétezer méter vezetéket cserélnek ki, amely pontosan egy százaléka a két településen a teljes elosztóhálózat hosszának – adott hírt róla a Magyar Építők. Kurdi Viktor, a Bácsvíz Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, az elsődleges cél az érintett vízellátó-hálózat olyan jellegű fejlesztése, amely csökkenti a vízveszteséget, növeli a vízellátás biztonságát, továbbá javítja a szolgáltatás színvonalát. 

A MEGLÉVŐ HÁLÓZATRA KEVESEBB FIGYELEM JUTOTT

A kivitelező részéről Varga Csaba, a Duna Aszfalt Zrt. területi igazgatója elmondta: “a beruházás részeként a Bácsvíz I-es vízműtelepén a háromból már kiépült két nyomásfokozó állomás is, amelyek révén az üzemeltető optimálisan és kedvezőbb energiafelhasználással tudja a hálózatba szivattyúzni a vizet.” Az eseményen az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára is részt vett, V. Németh Zsolt a kecskeméti és ballószögi projektet mintaként állította be. “A fejlesztés ugyanis a víziközmű-ágazat legnagyobb problémáira is rávilágít: a hálózatfejlesztés komoly forrásokat kapott az utóbbi időszakban, a meglévő hálózatra azonban kevesebb figyelem jutott” – fogalmazott az államtitkár.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb