Kikapcs

Hétfőn startol a Széchenyiváros hete rendezvénysorozat, mutatjuk, milyen izgalmas programok várnak a kecskemétiekre

Jövő hét hétfőn, szeptember 18-án kezdetét veszi a Széchenyiváros Hete, rengeteg izgalmas programmal, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az első napon – többet között – a  Széchenyi István Közösségi Ház ünnepélyes átadóját is megtartják.

Jövő héten minden a Széchenyivárosról fog szólni, ugyanis hétfőtől indul a Széchenyiváros hete nevű rendezvénysorozat, amely egészen szombatig várja programokkal az érdeklődőket. Mutatjuk is, milyen programok várnak rád, mindezt napi bontásban:

SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ:

  • 10.00 – Megemlékezés és koszorúzás a Széchenyi István szobornál az Aradi Vértanúk terén – közreműködnek a Kecskeméti SZC Széchenyi István Technikum diákjai
  • 16.00-18:00 – Bemutatkozik a Kecskeméti SZC Széchenyi István Technikum: süteménybemutató és kóstolás (Helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház)
  • 16.30 – A Széchenyi István Közösségi Ház ünnepélyes átadója és a Széchenyivárosért Egyesület díjátadója – közreműködnek: a Katona József Könyvtár kórusa és Kele Viktória, a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Technikum diákja, Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tornász és mazsorett csoportja
  • 16:00 – Akikre büszkék vagyunk” kiállítás – Széchenyivárosi középiskolák bemutatkozása – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 17:30 – Könyvtárnyitó Játékparti a Katona József Könyvtár Széchenyivárosi Fiókkönyvtárában
  • 18:30-19:30 – Bitter Monday koncert – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 19:30 – Tűzzsonglőr show – helyszín: Szarvas tér

SZEPTEMBER 19., KEDD

  • 9.00, 10:00, 11:00 – „Egy boszorkány fél füle” kortárs gyerekversek kisiskolásoknak – helyszín: Katona József Könyvtár Széchenyivárosi Fiókkönyvtára
  • 12:00 – Ébresztőóra – interaktív előadás a gyerekjogról
  • Dr. Svircevic-Bodnár Ágota és Dr. Svircevic Nikola UNICEF önkéntesek előadása – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 15:00-18:00 – Társasjáték délután a Bolyai János Gimnázium szervezésében – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház és Szarvas tér – vendég: Szöllősi Péter társasjáték-fejlesztő
  • 15:30-16:00 – Szenior örömtánc bemutató – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 16:00 – Könyvtári foglalkozás óvodásoknak – helyszín: Katona József Könyvtár Széchenyivárosi Fiókkönyvtára
  • 16:00-17:00 – M. Bodon Pál Zeneiskola hangszerbemutató és választó programja – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 17:00-17:45 – Kell a musical – a Bolyai János Gimnázium színjátszóinak előadása – helyszín: Szarvas téri színpad

SZEPTEMBER 20., SZERDA

  • 9:00, 10:00 – „Ősz szele zümmög” könyvtári foglalkozás óvodásoknak – helyszín: Katona József Könyvtár Széchenyivárosi Fiókkönyvtára
  • 14:00-16:00 – Egészségfejlesztési Iroda szűrőpont – ingyenes egészségügyi szűrések – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 14:00-16:00 – Kajak-kenu bemutató – helyszín: Szarvas tér
  • 15:00-18:00 – Bemutatkozik a Kecskeméti SZC Szentgyörgyi Albert Technikum: mentőautó kiállítás, újraélesztés bemutató – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 16:00 – Grapevine Tánciskola műsora – helyszín: Szarvas tér
  • 15:00-18:30 – Közösségi játék a Neumann János Egyetem sakk klubjával – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 16:30-17:00 – KTE Labdarúgó Csapat közönségtalálkozója – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 17:30-18:30 – Pirossapkások zenekar koncertje – helyszín: Szarvas téri színpad

SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK

  • 10:00-11:00 – „Olvasni szexi?” beszélgetés Ott Anna könyves influenszerrel – helyszín: Katona József Könyvtár Széchenyivárosi Fiókkönyvtára)
  • 10:00-18:00 – Teddy Bear mackó kiállítás – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 17:30 – Macid beszélő maci nyeremény sorsolás – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 14:00-16:00 – Termostar szerencsekerék – nyereményjátékok – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház
  • 15:00-18:00 – Bemutatkozik a Déli ASZC Kocsis Pál Mezőgazdasági Technikum: asztaldísz készítő kézműves foglalkozás – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház és a Szarvas tér
  • 14:00-18:00 – Mackó Milu naplója – Csorvási Kata könyvbemutatója és vásár – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház

Maci Kórház gyűjtőpont

  • 16:00 – Gyermek és babaköszöntő Szent Család Plébánián (A részvétel regisztrációhoz kötött: [email protected])
  • 16:00-19:00 – Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar kvíz és nyereményjátéka – helyszín: Szarvas tér
  • 16:30-17:30 – Fel a medvére, a fa nem játék – Berecz András mesél -helyszín: Szarvas téri színpad
  • 17:00-18:00 – Kutyaparti – kutyások találkozója, bemutatók és kutyaszépségversen – Bemutatkozik az Urban Street Dog Training, Hírös Rescue Team – belépéskor az oltási könyveket ellenőrzik. Póráz és szájkosár szükséges – helyszín: Penny Áruházzal szemben lévő kutyafuttató
  • 17:30-18:30 – Kutyával egy mosolyért Alapítvány – terápiás kutyabemutatója – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 18:00-19:00 – TBX Band koncert – helyszín: Szarvas téri színpad

SZEPTEMBER 22., PÉNTEK

  • 10:00-11:00 – „Megmásztam öt hegyet” – mondókázó foglalkozás babáknak – helyszín: Katona József Könyvtár Széchenyivárosi Fiókkönyvtára
  • 15:00-18:00 – Neumann János Egyetem Kenji motor bemutatója és VR szemüveg tesztelés – helyszín: Széchenyi István Közösségi Ház és a Szarvas tér
  • 15:00 – Széchenyivárosi óvodák mozgásos játékai – helyszín: Szarvas tér
  • 16:00 – Széchenyivárosi óvodások műsora – bemutatkozik a Kálmán Lajos Óvoda Széchenyi Sétányi-, a Lánchíd Utcai- és Juhar Utcai Óvodája, a Corvina Óvoda Forradalom Utcai Óvodája, valamint a Bárányka Keresztyén Óvoda – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 17:15-18:00 – Leskowsky Hangszergyűjtemény bemutató – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 18:00-19:00 – Gray Dove koncert – helyszín: Szarvas téri színpad

SZEPTEMBER 23., SZOMBAT

  • 10:00-11:30 – Elmúlt a nyár, itt van az ősz, szőlőt őriz már a csősz – Lóca együttes koncertje – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 10:00-14:00 – Be Funny – csillám arcfestés, hajfonás – helyszín: Szarvas tér
  • 11:30-12:30 – Csongrádi Béla bűvész és buborék showja gyerekeknek – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 15:15-16:00 – Buknicz Sándor citera folk pop-country koncert – helyszín: Szarvas téri színpad
  • 16:30 – Spreading együttes koncertje – helyszín: Szarvas tér színpad

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb