Sport

Két hét szünet után folytatódik a férfi futsal NBI-es pontvadászat: a címvédő Haladással csap össze az SG Kecskemét Futsal

Két hét szünet után folytatódik hétfőn a férfi futsal NBI-es pontvadászat. Az SG Kecskemét Futsal a címvédő Haladás VSE-vel csap össze a bajnokság 6. fordulójában, tudtuk meg a klubtól.

Mint írták, válogatottbeli elfoglaltságok miatt volt kényszerpihenő a csapatok számára. A magyar futsal válogatott Vietnámba utazott, ahol két edzőmeccset vívtak. A Hírös városiak közül ketten voltak ott a keretben, Bencsik Roland és Pál Patrik. Az első összecsapáson 1-1-es döntetlen született, majd két nappal később 4-1-re nyert a magyar nemzeti csapat, és Pál Patrik is kivette részét a sikerből egy szabadrúgásgóllal.

A szerbek vb-kvalifikációs elitkörben voltak érdekeltek. A kék oroszlánoktól Tomic volt a szomszédos ország összeállításában. Lengyelországban 2-1-re diadalmaskodni tudtak, míg Smederovoban gólgazdag, 3-3-as döntetlent értek el Belgium ellen.

MEGFOGYATKOZOTT LÉTSZÁMBAN HANGOLÓDNAK A BAJNOKI FOLYTATÁSÁRA

A kecskeméti csapat tehát megfogyatkozott létszámban tudott csak hangolódni a bajnoki folytatásra, és ezután sem maradéktalanul tudnak tréningezni. Ugyan Tomic pénteken visszatért Kecskemétre, ám az ifjú kapus, Lehotai Ákos az U19-es válogatott összetartására kapott meghívót, és mivel Rigó László sérült, így csak egy hálóőrrel, Krajcsi Bencével számolhat a szakmai stáb.

KÉT EDZŐMECCSET MÁR VÍVTAK A HALADÁSSAL

A felkészülési időszakban két edzőmeccset már vívott egymással a Kecskemét és a Haladás. A Lakiteleken rendezett első megmérettetésen 3-2-re győztek a kék oroszlánok, majd Kecskeméten egy nappal később 3-3-ra végeztek a felek.

A MAXIMUMRA LESZ SZÜKSÉG AZ ELEJÉTŐL A VÉGÉIG

“Ugyan a válogatott játékosaink visszatértek a kötelékbe, mégsem leszünk teljesek, csak egy kapussal tudunk készülni a Haladás elleni rangadóra. Ilyen az élet, meg kell találnunk a megoldást, hogyan tudunk a lehető legjobb formában utazni Szombathelyre. Ellenfelünk a legerősebb csapat a bajnokságban, tavaly is megnyerték a pontvadászatot és a Magyar Kupát is. Kiváló keretük és szakmai stábjuk van, úgyhogy nem mi vagyunk az összecsapás esélyesei, ezt kijelenthetjük. Ettől függetlenül nem feltartott kézzel megyünk hozzájuk, szeretnénk megmutatni, hogy mi is magas minőséget képviselünk. Megvan a stratégia, hogyan tudnánk eredményesek lenni, ehhez viszont a maximumra lesz szükség az elejétől a végéig” – nyilatkozta Marko Gavrilovic sportigazgató.

ÖSSZEGZÉS

Haladás VSE – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal NBI, 6. forduló
2023.09.25., 18:30 @ Haladás Sportcsarnok

Forrás és fotó: scoregoal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb