Közélet

Orbán Viktor is beleegyezett: megegyeztek Ukrajna 50 milliárd eurós támogatásáról

Némileg váratlanul, már csütörtökön délelőtt megszületett a megállapodás az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélycsomagról. Ezt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelentette be.

Mind a 27 vezető egyetértett. Ez hosszútávú és kiszámítható finanszírozást biztosít Ukrajna számára – fogalmazott. Michel megerősítette, hogy Orbán Viktor is megszavazta az ukránok támogatását. Ehhez az is kellett, hogy az olasz, a francia, és a német kormányfők nyomást gyakoroltak rá szerdán éjjel és csütörtökön reggel.

KOMPROMISSZUM SZÜLETETT

Két kompromisszumban megállapodtak viszont:

  • az egyik, hogy az Európai Bizottság két év múlva felülvizsgálja a kiadásokat, erről szavazni fognak,
  • a másik pedig a jogállami feltételrendszerre vonatkozó kiegészítő intézkedés, de ennek részleteit egyelőre nem tudni.

Miután Orbánnal sikerült megállapodnak, Michel azonnal összehívta az EU vezetőit és hivatalosan is átment a javaslat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb