Mindenmás

Rendőrök elől menekült a férfi Bács-Kiskun vármegyében, de felhajtott a sínekre, és a kocsi fennakadt – most vádat emeltek ellene

A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az őt igazoltatni szándékozó rendőrök előli menekülése során a bajai vasútállomásnál autójával felhajtott a sínekre, ahol a gépjármű az egyik sínpáron fennakadt és akadályt képezett a vonatok előtt.

A vádirat szerint a korábbi börtön büntetéséből feltételesen szabadult, többszörös visszaeső férfit a bíróság 2025 márciusában egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Ennek ellenére a vádlott autót vezetett 2025 májusában Kiskunhalason, 2025 júniusában Siófokon, 2025 augusztusában Ságváron és 2025 szeptemberében Érsekcsanádon is.

IGAZOLTATNI AKARTÁK

Május 31-én, Baján a rendőrök igazoltatni akarták a vádlottat, aki azonban autójával, a rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzése ellenére sem állt meg, menekülni kezdett. A férfi a vasútállomás utcájában a behajtani tilos jelzőtábla ellenére behajtott a pályaudvar területére és ott autójával az egyik sínpáron fennakadt. Az ügyészség úgy véli, hogy a vádlott magatartása következtében személyi sérülés nem történt, azonban a vasúti pályán történő akadály létesítésével más, mások életét, testi épségét szándékosan veszélyeztette.

BÖRTÖNBE KÜLDENÉK

A vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amelyek szerint járművet az vezethet, aki a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik és nincs a jármű vezetésétől eltiltva. Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit közlekedés biztonsága elleni bűntettel, valamint folytatólagosan elkövetett eltiltás hatálya alatti járművezetés vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb