Mindenmás

Ködbe burkolózik Kecskemét, a hideg és a meleg is gyors ütemben váltja majd egymást

Vasárnap sok felhő lesz felettünk, és északon helyenként napközben is párás, ködös marad az idő Kecskeméten. Délen süthet ki hosszabb-rövidebb időszakokra a nap. Kezdetben északnyugaton, északon és északkeleten többfelé kialakulhat eső, majd délután már csak északkeleten valószínű csapadék. Az ország déli felén többfelé élénk, néhol erős lesz a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban 4 és 11 fok között alakulnak a minimumok. Napközben nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, 7 és 20 fok között alakul a csúcshőmérséklet, a tartósan felhős, nyirkos északi, északkeleti országrészben mérhetjük az legalacsonyabb, a naposabb déli tájakon a legmagasabb értékeket.

Hétfőn egy hullámzó hidegfront érkezik, melynek hatására erősen felhős, borongós időben lesz részünk. Sokfelé kell számítani esőre, záporra, de délen, délkeleten helyenként akár zivatarok is kialakulhatnak. Az élénk, erős délies szél délután fokozatosan nyugatira, északnyugatira fordul, és helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb hőmérséklet 9 és 20 fok között alakul, délen, délkeleten várható a legmelegebb idő.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb