Számháború: megjelentek az első számadatok a Békemenetről és a Nemzeti Menetről
Elindult a számháború, a Magyar Turisztikai Ügynökség mobilcellaadatok alapján arra jutott, hogy a vasárnapi budapesti Békemeneten mintegy 180 ezer fő, míg a Nemzeti Meneten körülbelül 150 ezer fő vehetett részt.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alkalmából tartott két nagy fővárosi rendezvény mobilcellaadatokon alapuló előzetes elemzése alapján megállapítható, hogy a Kossuth téren, az Alkotmány utcában és a környező utcák területén mintegy 180 ezer mobiltelefon jelenléte volt azonosítható. A Hősök terén és az Andrássy úton hozzávetőlegesen 150 ezer készüléket számolt a Magyar Turisztikai Ügynökség – közölte az MTÜ az MTI-vel.
TÖBB TÍZEZREN VOLTAK AZ ÁLLAMI ÉS ÖNKORMÁNYZATI RENDEZVÉNYEKEN
„Az előzetes adatok alapján továbbá az is megállapítható, hogy a főváros állami és önkormányzati, valamint egyéb ünnepi rendezvényein is több tízezer ember vett részt” – emelték ki. Az adatok a mobilcella-információk anonim, feldolgozott és aggregált elemzésén alapulnak, amely teljes mértékben megfelel a General Data Protection Regulation (GDPR) előírásainak, valamint a hatályos magyar jogszabályoknak – írták.
MAGYAR PÉTER SZERINT FÉLMILLIÓ SZÍV DOBBANT A TISZA RENDEZVÉNYÉN, LÁZÁR JÁNOS SZERINT PEDIG ŐK VOLTAK TÖBBEN
Magyar Péter ugyanakkor arról írt a Facebookon, hogy félmillió szív dobbant együtt a Tisza Párt rendezvényén.


Lázár János építési és közlekedési miniszter azt írta: „Mi vagyunk többen! Kossuth tér: 180 ezer. Hősök tere: 150 ezer. Legyünk többen április 12-én is” – hangsúlyozta.


Fotók: Magyar Péter/Magyarország Kormánya/MTI/Czeglédi Zsolt



