Kapitány István: már nincs életveszélyes állapotban a tiszaújvárosi robbanás legsúlyosabb sérültje
Már nincs életveszélyes állapotban a tiszaújvárosi robbanás legsúlyosabb sérültje – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter péntek délután azon a sajtótájékoztatón, amelyet Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatóval közösen tartottak a balesetről.
A miniszter elmondta: a súlyos sérüléseket szenvedett személyt mentőhelikopterrel szállították át a budapesti Honvédkórházba, állapota azonban már nem életveszélyes. Hozzátette, hogy a hatóságok részletes vizsgálatot indítottak az ügyben, amelynek eredményeiről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot. (Korábban egyébként dr. Hegedűs Zsolt utalt arra a lehetőségre, hogy a beteget a budapesti intézménybe kell szállítani.)
LE KELL VONNI A TANULSÁGOKAT
Kapitány szerint különösen fontos, hogy a történtek tanulságait levonják a magyarországi ipari létesítmények biztonságos működtetése érdekében. A Telex beszámolója szerint Hernádi Zsolt arról beszélt, hogy a hatósági vizsgálat mellett a Mol saját belső vizsgálatot is indított.
„A detonáció hatalmas volt” – fogalmazott a Mol vezérigazgatója. Szerinte ugyanakkor az üzem egyik csővezetékének felrobbanása nem veszélyezteti az üzemanyag-ellátást. Hernádi hangsúlyozta: jelenleg nincs információ arra, hogy külső beavatkozás okozta volna a robbanást, az esetet üzemi balesetként kezelik.
AZONNAL MEGKEZDTÉK AZ INTÉZKEDÉSEKET
A szükséges intézkedéseket a baleset után három percen belül megkezdték, és a vállalat állítása szerint minden előírt protokoll szerint történt. Hernádi azt mondta, a termelés kiesése nem okoz jelentős anyagi kárt, elsősorban a megrongálódott berendezések helyreállításával kell számolni. Hozzátette: a műanyaggyártás sincs veszélyben.
A Telex kérdésére válaszolva Hernádi elmondta, hogy az üzem operatív személyzete mintegy húsz főből állt, köztük olyan dolgozókkal is, akik a robbanás helyszínétől távolabb, illetve robbanásbiztos helyiségekben tartózkodtak.
A BALESET OKAI ISMERETLENEK
A robbanás az Olefin–1 részleg újraindítása közben történt. A vezérigazgató szerint a munkálatok szintén az előírásoknak megfelelően zajlottak, a baleset okát azonban egyelőre nem ismerik. Elmondása szerint az érintett részlegen legutóbb 2022-ben végeztek karbantartást, a berendezéseket pedig rendszeresen ellenőrizték.
„Mindent megteszünk azért, hogy ne történjen hasonló eset” – mondta Hernádi.
A Mol Petrolkémia tiszaújvárosi üzemében péntek reggel történt robbanás az Olefin–1 részleg újraindítását követően. A tüzet délelőtt 10 óra körülre eloltották. Kapitány István és Hernádi Zsolt ezt követően a helyszínre utazott.



