-
Kecskeméti arcok
Elhunyt Dr. Garamszegi László, a kalocsai kórház sebészeti osztályának nyugalmazott főorvosa
Hosszú, méltósággal viselt betegségben 2023. szeptember 16-án, életének 80. évében elhunyt Dr. Garamszegi László, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent…
-
Kecskeméti arcok
Évek óta a legjobbak között: ismét kecskeméti pilóta nyerte el az ostravai repülőnap közönségdíját
Le a kalappal előtte! Ismét kecskeméti pilóta nyerte el az ostravai repülőnap közönségdíját. Idén Szentendrei Dávid százados Gripen demo programjával…
-
Közélet
Apa kezdődik? Újra kellene oltani a magyarokat a szakemberek szerint, csökkent Covid-19 elleni oltások védelme
Most a 60 év alattiaknál sürgető az immunitás megerősítése, az ő védettségük a legalacsonyabb – többek között ez derült ki…
-
Mindenmás
Napi balfék: meglopott egy 84 éves asszonyt egy kecskeméti férfi, de az idős a nyomába eredt – egy közeli dohányboltban tartóztatták fel
A kecskeméti nyomozók elfogtak egy tolvajt, aki kitalált indokkal bejutott egy 84 éves asszonyhoz, majd meglopta, amikor az nem figyelt…
-
Kikapcs
Hamarosan elrajtol a Kutatók éjszakája: három helyszínen, több mint húsz programmal készülnek Kecskeméten és környékén
Három helyszínen, Kecskeméten, Baján és Kiskunfélegyházán több mint húsz programmal várják a látogatókat a Kutatók éjszakáján, szeptember 29-én. Mutatjuk, milyen izgalmas…
-
Mindenmás
Eltűnt egy 33 éves kecskeméti nő, szombat óta nem találják, a rendőrség is nagy erőkkel keresi
A Kecskeméti Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat egy 33 éves kecskeméti lakos eltűnése ügyében, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Tájékoztatásuk szerint a…
-
Mindenmás
Tragédia a bajai Sugónál: belefulladt valaki a folyóba ma kora délután
Szerdán kora délután érkezett a hír szerkesztőségünkbe Olvasónktól, Ágitól, hogy valakit éppen újraélesztenek Baján, a Sugó partján. Az esettel kapcsolatban…
-
Kecskeméti arcok
Hirtelen összeesett egy férfi Bácsalmáson az utcán – a helyi rendőrök kezdték meg az újraélesztését
Hirtelen összeesett egy férfi Bácsalmás egyik közterületén. A bajt észlelve a Bácsalmási Rendőrség járőrszolgálata azonnal megkezdte az újraélesztést, melynek, és…







