gyermekvédelem
-
Mindenmás
Méltó díjjal ismerték el az ÁGOTA® Alapítvány három évtizedes munkáját (galéria)
Harminc éve dolgoznak azért, hogy támogatást és kapaszkodót kapjanak a családból kiemelt gyermekek és a veszélyeztetett fiatalok, most pedig Bács-Kiskun…
-
Mindenmás
Harminc év alatt generációk nőttek fel mellettük: Kothencz János most arról beszélt, mi tartja össze az ÁGOTA Közösséget (videó)
Harminc év alatt rengeteg minden megváltozhat, de vannak mondatok és emberi történetek, amelyek hosszú idő után is ugyanazt jelentik. Incze…
-
Mindenmás
Aki egykor támogatást kapott, ma már maga is segít: különleges útra lépett az ÁGOTA Közösség fiatalja (galéria)
Van, amikor egy történet igazán nagy fordulatát nem egyetlen pillanat, hanem évek kitartó munkája hozza el. Dzseni kilencévesen még támogatást…
-
Közélet
Magyar Péter: 20-25 százalékos béremelést kapnak a gyermekvédelemben dolgozók, de jelentősen emelik a családi pótlékot is 2027-ben
A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek 20-25 százalékos béremelést kapnak, ennek első felét novemberben kapják meg, a másik felé pedig januárban –…
-
Közélet
Kátai-Németh Vilmos: „Ez tragikus” – 23 ezer gyermek él állami gondozásban, súlyos problémákról számoltak be (frissítve)
Súlyos problémákról, szakemberhiányról, bántalmazási ügyekről és a gyermekvédelmi rendszer átalakításáról tartanak sajtótájékoztatót szombaton a budapesti Kossuth Lajos Gyermekotthonban. Az eseményen…
-
Mindenmás
Ők azok, akikre minden nap szükségünk van – most nekik van szükségük a kecskemétiek támogatására!
A szegedi székhelyű ÁGOTA Közösség petíciót indított, hogy kiálljon azok mellett, akik a gyermekvédelem frontvonalában dolgoznak: nevelőszülők, gondozók, lakásotthon-vezetők, tanácsadók,…





