Mindenmás

Célba ért Muráti Balázs, aki több mint 300 ezer lépést tett meg Szegedről Balatonlellére, és közben vármegyénken is áthaladt

“Igen, lehetséges 4 nap alatt eljutni Szegedről Balatonlellére” – tette közzé a posztot Muráti Balázs, aki 3-án reggel indult útnak gyalog. Mint megtudtuk, csütörtökön hajnali kettőkor ért célba, és összesen 301 000 lépést tett meg Szegedről a Balatonra, miközben vármegyénken is áthaladt.

“Köszönöm a sok sok sok támogatást. Alig várom, hogy beszámoljak az élményeimről! Szombaton indulok haza kerékpárral Szegedre” – tette hozzá Balázs, aki a kicsit sem könnyű túráját egy igazán nemes dologért tette! Mint már megírtuk, a kihívással jó ügyet is szolgál, a gyaloglással együtt ugyanis elindult egy jótékonysági gyűjtés is az Országos Mentőszolgálat Alapítvány számára, akik részére két létfontosságú eszköz beszerzését célozták meg.

Balázs élményeiről természetesen mi is beszámolunk majd részletesen, de, addig is sasoljátok meg azt a pillanatot, amikor célba ért:

@szeged365

“Igen, lehetséges 4 nap alatt eljutni Szegedről Balatonlellére gyalog” – célba ért Muráti Balázs, aki azért tett meg több mint 300 ezer lépést, hogy az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak gyűjtsön!

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

ÍGY TUDSZ TE IS HOZZÁJÁRULNI A GYŰJTÉSHEZ

Ha a két életmentő eszköz beszerzésében szeretnéd segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítványt, az alábbi módon teheted meg:

  • Bankszámla tulajdonosa: Országos Mentőszolgálat Alapítvány
  • Számlavezető bank: CIB Bank Zrt.
  • Számlaszám: 10700608-49891102-51100005

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb