Sport

Nagy csatákat vívott az SG Kecskemét Futsal az MFA ellen: az U20 hat góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél

A 8. fordulóból elhalasztott összecsapásokat pótolták vasárnap az SG Kecskemét Futsal korosztályos csapatai a Magyar Futsal Akadémia ellen. Az U17 nagyot küzdött, ám pont nélkül maradt, míg az U20 hat góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél, tudatta a klub.

“NAGYOT KÜZDÖTTEK A JÁTÉKOSOK ÉS EZ A LEGFONTOSABB SZÁMOMRA”

“Nagy rangadót játszottunk az MFA-val, és sajnos most mi maradtunk alul. Voltak hiányzóink, de teljes erőbedobással mentünk bele a mérkőzésbe. Többnyire nálunk volt a labda, és voltak is veszélyes helyzeteink, de a kispad hossza döntött ma is. Ettől függetlenül gratulálok a játékosaimnak, nagyot küzdöttek, ami a legfontosabb számomra” – értékelte az U17-esek mérkőzését Móra Viktor edző.

AZ UTOLSÓ KÉT PERCBEN SZÉPSÉGDÍJAS GÓLOKKAL TETTE A CSAPAT MÉG EMLÉKEZETESEBBÉ A MECCSET

Móra Viktor az U20 meccséről elmondta, rég játszott a csapat együtt, így jó volt már végre újra látni őket a pályán. “Fegyelmezetten védekeztünk, és szép támadásokat építettünk az első félidőben, így megérdemelten mentünk többgólos előnnyel a szünetre. A második játékrészben lehozta kapusát az MFA, de csak szépíteni tudtak. Az utolsó két percben szépségdíjas gólokkal tudtuk még emlékezetesebbé alakítani a mérkőzést. Jó teljesítmények mellett értékes győzelmet arattunk” – összegzett az edző.

Forrás és fotók: scoregoal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb