Mindenmás

Nyomkövetője miatt nem hagyhatta el házát, ezért drogok árusításával kereste kenyerét egy kiskunmajsai férfi

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy kiskunmajsai férfival szemben, aki a más ügyben elrendelt bűnügyi felügyelete alatt azzal kereste kenyerét, hogy családtagjaival rendszeresen marihuánát és kristályt értékesített, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől.

NYOMKÖVETŐJE MIATT NEM HAGYHATTA EL A HÁZÁT, EZÉRT KÁBÍTÓSZER ÁRUSÍTÁSÁVAL JUTOTT JÖVEDELEMHEZ

A vádirat szerint a kiskunmajsai férfival – az ügy idősebb férfi vádlottjával – szemben egy másik büntetőügyben 2021 szeptemberében nyomkövetővel biztosított bűnügyi felügyeletet rendeltek el. A férfi kénytelen volt emiatt az otthonában tartózkodni, ezért elhatározta, hogy kábítószer árusításából fog pénzt szerezni. Ennek érdekében több kereskedővel is kapcsolatba lépett, akik heti rendszerességgel „kristályt” és marihuánát szállítottak a lakására. A férfi ezekből egy kés hegyével 0,1 grammos adagokat készített és alufóliába csomagolva 1.000,- forintért árulta a lakására érkező fogyasztók részére. A nagyobb  méretű porciók kiméréséhez digitális mérleget használt.

ÉLETTÁRSA ÉS ÖCCSE IS BEKAPCSOLÓDOTT AZ ÜZLETBE

A kereskedésbe a vádlott élettársa és a közelben lakó öccse – az ügy másik két vádlottja – is bekapcsolódott. Általában ez utóbbi vette át a kapuban megjelent vevőktől a vételárat, majd miután a bátyja kiporciózta a kért árut kivitte és átadta a csomagot. A fogyasztókat időnként az idősebb férfi élettársa szolgálta ki. Visszatérő vevőik között volt, aki naponta többször is jelentkezett áruért. Emellett a vádlott a házánál dolgozó munkást is többször „kristállyal” fizette ki.

A kiskunhalasi nyomozók 2022 júliusában a vádlottaknál tartott kutatás során a kábítószer és új pszichoaktív anyag mellett 830 ezer forint készpénzt, valamint digitális mérleget és kábítószerrel szennyezett kést is lefoglaltak.

FEGYHÁZBÜNTETÉS VÁRHAT A FÉRFIRA

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit és öccsét bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja és ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A nőnek új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt kell felelnie. A letartóztatásban lévő férfi és családtagjai ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz döntést.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb