Kikapcs

Újra Muzsikál az erdő Kecskeméten és Tőserdőn: élménysétával, koncertekkel és sok-sok programmal startol el a hétvégén a rendezvény

Május 20-án, szombaton startol el a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat a Hírös Városban, amely már tizedik alkalommal szerveződik Kecskemét – Nyíri erdőben és Lakitelek – Tőserdőn, hogy az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitelt népszerűsítse az érdeklődők körében. 

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2023-ban megalakulásának a 20. évfordulóját ünnepli. Fennállása alatt a fő célja nem változott: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. A Nyíri erdő és Tőserdő évszázados kocsányos tölgyei, magyar kőrisei, szilfái jelentős természeti értéket képviselnek és különleges helyszínt biztosítanak az erdei sétáknak, a klasszikus és népzenei koncerteknek.

SZOMBATON A NYÍRI ERDŐBEN VÁRNAK A PROGRAMOK

A „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 20-án, szombaton a Nyíri erdőben, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által működtetett Vackor Vár Erdei Iskola területén zajlik, ahol sok-sok programmal várják az érdeklődőket.

  • A gyerekeket kézműves- és sportfoglalkozások, akvarellfestés, a Ciróka bábszínház, a Kecskeméti Vadaskert interaktív állatbemutatója várja.
  • A rendezvény idején megtekinthető az 1848-49-es múzeum és a „Muzsikál az erdő” 2022-es Fotó- és gyerekrajz pályázatának, valamint a Baja környéki természetfotósok képeinek kiállítása.
  • A millenniumi hársfakör és a szilfakör ezen a napon erdei rendezvényterekké alakul át. Itt jelennek meg a kecskeméti kulturális élet kimagasló értékei: a Kodály Zoltán Iskola Aurin Leánykara Durányik László Príma díjas karnagy vezetésével, az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fúvós zenekara Kuna Lajos vezetésével, a Mátyás Király Citerazenekar, Szilágyi Áron doromb bemutatója, a Kecskemét Táncegyüttes. 
  • Most először lép fel a „Muzsikál az erdő” erdei színpadán Szirtes Edina Mókus, aki alig várja, hogy az erdő adta különleges szabad térben szárnyalhasson improvizatív hegedűmuzsikája. A „Csillagom” című duókoncert másik résztvevője Jammal lesz.

Napközben az erdei élményséta meglepetésekkel várja az érdeklődőket, melynek a témája az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben. A sétát szakavatott erdőmérnökök – Madácsi Sándor erdészetvezető és Szabó Lajos Prima díjas erdőmérnök – vezetik.

VASÁRNAP TŐSERDŐ AD OTTHONT A RENDEZVÉNY PROGRAMJAINAK

Május 21-én Lakitelek – Tőserdőn szerveződik a „Muzsikál az erdő” gazdag programja a Holt-Tisza partján.

  • Kézműves foglalkozások, fafaragás, akvarellfestés, gyermekkoncert várja a gyerekeket és a családokat.
  • Érkezik a Batyuszínház is. 
  • Ezen a napon derülnek ki a „Muzsikál az erdő” 2023-as Gyermekrajz Pályázatának eredményei, a legjobb alkotásokból készült kiállítás egész nap megtekinthető.
  • A térségben közkedvelt Lóca Együttes interaktív családi koncertjét élvezhetjük kora délután.
  • Velünk lesz Dr. Agócs Gergely a Hagyományok Házából, aki a magyar népzene rokonságával kapcsolatos népzenei kutatásainak legfrissebb eredményeiről tart érdekfeszítő előadást.

ZENEI FELLÉPŐK SORA NYÚJT SZÓRAKOZÁST AZ ÉRDEKLŐDŐKNEK

A vasárnapi erdei élménysétát követően az erdei koncertet az előző évben a mátrai „Muzsikál az erdő”-n nagy sikert aratott a Kecskeméti Kodály Iskola Csiribiri Kórusa kezdi Szűcs Magdaléna vezetésével. A délután során olyan neves fellépők nyújtanak majd egyedülálló zenei élményt, mint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar vonós négyese trombita szólistáival Hollókői Huba vezetésével. A lakitelekiek kedvence, a Kösöntyű Néptánccsoport egy fergeteges erdei néptáncbemutatót tart. Az erdei koncertek sora a Brass On the Road fiatal, tehetséges fúvószenekari formáció vidám műsorával zárul.

SZERVEZETT KERÉKPÁRTÚRÁVAL ÉRKEZHETNEK A SPORTOLNI VÁGYÓK A HELYSZÍNRE

Mint írták, valamennyi gyermekprogram a szülőknek és a nagyszülőknek is szól, ezért a családokat arra bíztatják a szervezők, hogy együtt éljék át, élvezzék az élményeket. Kicsik és nagyok együtt indulhatnak a természetvédelmi értékeink felfedezésére, a sportolni vágyókat pedig bíztatják, hogy a szervezett kerékpártúrával érkezzenek a helyszínre. A két nap részletes programjait IDE kattintva éred el.

Forrás: muzsikalazerdo.hu

Fotók: Muzsikál az Erdő FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb