Sport

Ma ismét megtelik a Széktói Stadion: megkezdi szereplését a bajnokságban a KTE, este 20 órától a Kisvárdát fogadják

Hétfő este megkezdődik a bajnokság a KTE számára is, hazai pályán fogadják a Kisvárda csapatát a Széktói Stadionban. A csapat az NBI első fordulójában nem lépett pályára, mivel a Ferencváros elleni találkozó végül halasztásra került – tájékoztatott a klub.

Ott folytatja a KTE, ahol tavaly abbahagyta, ugyanis az előző szezon utolsó bajnoki meccsén is a Kisvárda volt a lilák ellenfele. Valószínűleg nem lesz egyszerű mérkőzés, mivel az ellenfél az első fordulóban a Zalaegerszeg otthonából hozta el mindhárom pontot. Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk hétvégén, Horváth Krisztofer visszatért Kecskemétre, miután sikerült megegyezni a Torino csapatával egy újabb kölcsönszerződésről, így az előző szezon egyik gólfelelőse már akár ma este pályára léphet. A két együttes tavaly háromszor találkozott, kétszer is Kecskeméten, egy 3-3-as döntetlen mellett az utolsó körben 1-0-ra nyert hazai pályán a KTE, illetve Kisvárdáról is sikerült győzelemmel távozniuk, az a mérkőzés is 1-0-val végződött. Az utolsó találkozó kifejezetten szép, egyben történelmi siker is volt a kecskemétiek számára, mivel a május végi győzelemmel biztosították be a második helyet a bajnokságban.

NB I-es meccstörténelem:

  • 2022.10.14.: KTE – Kisvárda 3-3 (Gól: Nagy, Katona B., Djuranovic ill. Varga B. (öngól), Camaj, Ötvös)
  • 2023.03.04.: Kisvárda – KTE 0-1 (Gól: Katona B.)
  • 2023.05.26.: KTE – Kisvárda 1-0 (Gól: Katona B.)

SZABÓ ISTVÁN SZERINT NAGYON NEHÉZ ELLENFÉL ÉREZIK KECSKEMÉTRE

,,A csütörtöki meccs után az adatok azt mutatják, hogy ez a találkozó nem múlt el nyomtalanul, van olyan játékosom, aki több mint 15 kilométert futott Rigában. Ebben a szűk három napban tehát főleg a regenerációra, illetve a taktikai felkészülésre van lehetőség, hiszen pénteken hajnalban értünk haza. Nem azért edzettünk ugyanakkor nyáron sokat, illetve voltunk edzőtáborban, hogy kibúvókat keressünk, bele kell állni ebbe a meccsbe is. A Kisvárda nagyon erős csapat, idegenben is megmutatták az előző körben ezt, amikor 2-0-ra legyőzték a Zalaegerszeget. A nyáron is figyeltem a felkészülésüket, nagyon erős csapatokat is meg tudtak verni. Némileg új a stílusuk is, amit a tavasz végén azért már alkalmazott kollégám. Frissítésre van most főleg szükségünk, meg kell találnunk azokat a játékosokat, akik megalkuvás nélkül, a tavalyi stílusban tudnak futballozni hétfőn. Bízom benne, hogy sikeresen kezdjük az új bajnokságot.” – nyilatkozta a meccs előtt a vezetőedző.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb