Mindenmás

Napi prosztó: felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt lopta meg idős ismerősét egy kiskunmajsai férfi, most vádat emeltek ellene

Rablás súlyosabban minősülő esete miatt emelt vádat egy férfival szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség, aki idén márciusban tartozása visszafizetésének ígéretével a kapuba csalta, majd kirabolta 83 éves ismerősét – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn.

A vádirat szerint a kiskunmajsai férfi – egy korábbi felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt állt – amikor 2023. március 3-án este elment a közelben lakó idős ismerőséhez, hogy pénzt szerezzen tőle. Tartozásának visszafizetését ígérve arra kérte a nehezen mozgó, 83 éves férfit, hogy váltson fel egy 20 ezer forintos bankjegyet. A sértett a lakásából különböző címletekben kihozta az összeget és a kapuban álló vádlottat a nagy címlet átadására kérte.

DULAKODNI KEZDTEK, MAJD A VÁDLOT ELSZALADT A PÉNZZEL

A vádlott ekkor hirtelen ráfogott a sértett kezeire, miközben a nála lévő pénzt követelte. Mivel az idős férfi ezt megtagadta, dulakodni kezdtek. Ennek során a rabló a sértett ujjait megpróbálta kifeszíteni, hogy a bankjegyeket megszerezze. Az erőszak hatására a sértett a pénzt eldobta. Dulakodás közben a rabló a sértett kezéből kicsavarta az elemlámpát is, amitől az idős férfi a földre esett. Ezután a vádlott a zseblámpával megkereste az udvarban szétszóródott pénzt, és azt magához véve futva távozott.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb