Kikapcs

“Ezek a fiatalok valóban tudják, hogy mit jelent küzdeni, megharcolni kihívásokkal, átugrani akadályokat”: elstartolt az I. Ágota Labdarúgó Torna Tasson

Kezdetét vette az I. Ágota Labdarúgó Torna Tasson. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (Ágota) és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója közös szervezésében zajló kétnapos rendezvény megnyitóján szombaton, arról beszélt, hogy nincs még egy olyan közös nyelve az emberiségnek, amelyet ennyien szeretnek, és amelyet ennyien művelnek, mint a labdarúgás.

A FUTBALLBAN OTT VAN A KÖZÖSSÉGI ÖSSZETARTÓ ERŐ

A futballt olyan közösségi összetartó erőnek nevezte, amely kevés más helyen lelhető fel. Az államtitkár szerint a foci az, ami a “fiatalokat felkészíti és megtanítja az életre”. Fülöp Attila hangsúlyozta: Magyarországon rengeteg sportesemény zajlik, számos fontos nemzetközi sportrendezvény is. Az ország mindig is sportnemzet volt, és egyre jobb úton jár, hogy sportoló nemzetté is váljon – tette hozzá. “Azt kívánom, hogy a gyermekvédelemben átélhető, megélhető jóságokat, közösségi tapasztalatokat ezúttal a foci révén éljétek meg, és egymásra odafigyelve, becsülettel küzdjetek!” – szólt a résztvevőkhöz az államtitkár.

NEM A VERSENGÉSRŐL, AZ ODAFIGYELÉSRŐL SZÓL

Kothencz János, az Ágota Közösség vezetője arról beszélt, hogy az először megrendezett labdarúgótorna túlmutat a versengés, a vetélkedés keretein, alapvetően arról szól, miként tudnak közösségük tagjai más keretek között is egymásra odafigyelni. Kiemelte: ezek a fiatalok valóban tudják, hogy mit jelent küzdeni, megharcolni kihívásokkal, átugrani akadályokat.

160 FIATAL MÉRI ÖSSZE TUDÁSÁT

A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és fiatalok számára “Élj és játssz becsülettel!” szlogen jegyében meghirdetett tornára az ország minden szegletéből érkeztek lakásotthonban és nevelőszülőknél élő, 13-19 éves fiatalok. Összesen 23 csapat 160 fiatalja méri össze tudását két napon keresztül ifjúsági és serdülő korcsoportban.

A tornán a győzteseknek járó serleg és érmek mellett különdíjakat is kiosztanak egyebek mellett a gólkirálynak, a legjobb és a legkreatívabb játékosnak, a legjobb kapusnak, valamint a legsportszerűbb csapatnak. A pihenőidőben a fiatalok megismerhetik a Kiskunsági Nemzeti Park élővilágát, a templomban pedig pasztorációs foglalkozásokon vehetnek részt.

Forrás: MTI

Fotók: Fülöp Attila FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb