KözéletSmart Kecskemét

Közel 10 milliárd forintból új naperőmű létesül Kecskeméten (frissítve)

Közel 10 milliárd forintból új naperőművet épít az év végéig Kecskeméten a MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. – jelentették be szerdán Kecskeméten.

Alföldy-Boruss Márk Dezső, az Energiaügyi Minisztérium energiapolitikáért felelős helyettes államtitkára a bejelentés kapcsán elmondta: az eddigi telepítések révén eddig nagyjából 5300 megawattnyi napenergiás fotovoltaikus létesítmény van Magyarországon. Ebből 2000 megawatt háztartási méretű, míg 3300 megawatt körüli az üzleti, kereskedelmi naperőművi portfolió.     

Az előrejelzések szerint 2030 körülre ez további 12 ezer megawattos telepítéssel bővülhet, és ebbe a sorba illeszkedik be a Kecskeméten megépülő naperőmű is, amely a jövőképhez 23,8 megawattal járul hozzá – fogalmazott.

FRISSÍTVE: A FEJLESZTÉS 12 EZER LAKÁS ENERGIASZÜKSÉGLETÉT KÉPES BIZTOSÍTANI

Gaál József, Kecskemét alpolgármestere arról beszélt, hogy a beruházás nagyon fontos a város energiabiztonsága szempontjából, a fejlesztés ugyanis 12 ezer lakás energiaszükségletét képes biztosítani.

Az elmúlt öt évben részben az MVM közreműködésével 18, döntő többségükben oktatási intézményben valósult meg naperőműfejlesztés. A város jelentős részét hőenergiával ellátó kecskeméti Termostar fejlesztése eredményeként pedig az év végére már működni fog az a faaprítékos fűtőmű, amely egy kiszámítható, a térségi alapanyagokra építő hőtermelési kapacitást biztosít majd.

20 MEGAWATT TELJESÍTMÉNYŰ ERŐMŰVET LÉTESÍTENÉNEK

Bilinszky Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. üzleti projekt igazgatója felidézte, hogy Kecskeméten korábban négy, egyenként 0,5 megawatt alatti teljesítményű erőművet létesítettek. A tervek szerint a jövőben egy energiaközösségi projekt keretében egy szintén 20 megawatt teljesítményű erőművet létesítenének.

Az igazgató elmondta: az aktuális, 2023 júniusában elkezdődött projekt tervezett összköltsége 9,748 milliárd forint, amelyhez 4,025 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében.

A BORBÁS VÁROSRÉSZ KÖZELÉBEN ÉPÜL MEG AZ ÉV VÉGÉRE

A Borbás városrész közelében az év végére megépülő napelemes rendszer évi átlagban mintegy 99 687 gigajoul villamos energiát termelhet, ami több mint 12 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten mintegy 27 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása.

2048-IG BIZTOSÍTJA MAJD A VILLAMOSENERGIA – ELLÁTÁST

Bilinszky Péter elmondta: az erőmű része lesz egy kapcsolóállomás, nyolc transzformátor és több mint 43 ezer napelem. Az általuk megtermelt villamos energia átalakításáról 67 inverter gondoskodik majd. Az erőmű tervezett élettartama 25 év, tehát a villamosenergia-ellátást várhatóan 2048-ig tudja biztosítani majd.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb