Sport

“Élcsapatot vertünk meg” – körömrágós lett a vége, de győzedelmeskedtek a kecskeméti kosarasok a Sopron ellen

Pénteken hazai pályán kezdődött a bajnokság a Sopron ellen a kecskeméti kosarasok számára. Mint a klub beszámolt róla, körömrágós lett a vége, pedig a félidőben már közel 20-szal vezetett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, végül 83-80-ra győzedelmeskedtek a Hírös városiak.

HAZAI PÁLYÁN MÉG FOKOZOTTABB AZ ELVÁRÁS, HOGY GYŐZZÜNK

“Mindig nehéz hazai pályán kezdeni egy új évet, mert még fokozottabb az elvárás magunkkal szemben, hogy győzzünk. Ez ma sikerült szerencsére. Gratulálok a játékosaimnak, és a közönségnek, hogy fantasztikus energiákat adták nekünk a kritikus pillanatokban. Nem jól kezdtünk, de aztán váltani tudtunk, és a második negyedben jó védekezéssel és támadásokkal kiépítettünk egy nagyobb előnyt” – kezdte értékelését Forray Gábor vezetőedző.

ÉLCSAPATOT VERTÜNK MEG

“Felhívtam a figyelmet a félidőben, hogy még nincs vége a meccsnek, és igazam is lett. Az extra triplákat elkezdte bedobni a Sopron, mi pedig úgymond vatikáni védekezéssel, imádkozva néztük ezt. A küzdeni tudásunk jeles volt viszont, és ez nélkülözhetetlen volt a sikerhez. Élcsapatot vertünk ma meg úgy gondolom. Sok sikert kívánok az SKC-nak  a folytatásra” – mondta el Forray Gábor vezetőedző.

ÖSSZEGZÉS

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Sopron KC 83-80 (22-26, 29-6, 14-20, 18-28)
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 1. forduló
2023. szeptember 29., péntek 18:00 – Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Söjtöry Tamás Ferenc, Nyilas István
MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor

Kecskemét: Sinik 4, Bouges 17/12, Ivkovic 1, Dramicanin 18/6, Karahodzsics 16. Csere: Lawrence 10, Wittmann 11/6, Tóth Barna 6, Kucsera -.

Sopron: Nichols 21/6, Meszlényi 4, Griffin 23/9, Da Silva 13/3, Molnár 9. Csere: Banyard 6, Csendes 3/3, Polster -, Sitku 1.

Forrás és fotó: ktekosar.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb