Sport

A Készenléti Rendőrség úszói a dobogó legfelső fokán: letaroltak mindenkit a Belügyminisztériumi Országos Úszóbajnokságon Kecskeméten

Idén is Kecskemét adott otthont a Belügyminisztériumi Országos Úszóbajnokságnak, amit immár tizenegyedik alkalommal rendeztek meg, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg a Belügyminisztérium 2023. évi Országos Úszóbajnokságát. A versenynek a hagyományoknak megfelelően, immár 11. alkalommal a Kecskeméti Fürdő adott otthont. A nagy érdeklődésre számot tartó eseményt Menczer Gusztáv, a Belügyminisztérium Személyügyi Helyettes Államtitkárság közigazgatási főtanácsadója nyitotta meg, a versenyzőket pedig a szervező főkapitányság vezetője, Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok köszöntötte.

A bajnokságon a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó 21 szerv összesen 228 versenyzőt indított, akik négy korcsoportban, három úszásnemben, illetve váltóversenyeken mérték össze erejüket.

A KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG ÚSZÓI ÁLLHATTAK FEL A DOBOGÓ LEGTETEJÉRE

Mint írták, az összetett csapatversenyben:

  • a Készenléti Rendőrség úszói végeztek az I. helyen,
  • II. helyezett a Terrorelhárítási Központ csapata lett,
  • míg a III. helyet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság versenyzői szerezték meg.

Országos rendőr-főkapitányi különdíjban részesült a két legeredményesebb, állományban lévő rendőr: Nagy Eszter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság versenyzője, és Kőrösi Tamás, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság úszója.

Forrás és fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb