Közélet

Magyar Péter bejelentette: életre hívta a Talpra Magyarok Közösséget, s hamarosan pártot alapít, valamint elmondta 12 pontos programját is

Zászlót bontott a Magyar Péter által életre hívott Talpra Magyarok Közössége és arra is ígéretet tett Varga Judit volt férje, hogy rövidesen pártot alapít. Ennek nevét ugyanakkor nem árulta el. Ígérete szerint ütőképes politikai erőt készül létrehozni és március 15-i beszédében elmondta 12 pontos programját is, írta meg az Index.

Alig lehetett lépni Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férjének, aki a kegyelmi botránnyal párhuzamosan kilépett a NER-ből, tüntetésén. Több, mint 50 ezren Facebookon, több ezres tömeg élőben követte az eseményt. Délután három órára nagyjából megtelt Budapesten az Andrássy út a Bajcsy-Zsilinszky út és az Operaház között, ahol Magyar Péter tartott ellenzéki demonstrációt. 

Morális, politikai és gazdasági válságban van Magyarország – mondta Magyar Péter péntek délután Budapesten, az általa életre hívott demonstráción az Andrássy úton. Véleménye szerint a magyarok kiábrándultak az elmúlt harminc évben a politikai elitből. 

BEJELENTETTE ÚJ POLITIKAI KÖZÖSSÉGET HOZ LÉTRE

Mint a Telex írta, Magyar Péter bejelentette, hogy Talpra magyarok! néven új politikai közösséget alapít, és ismertette a 12 pontos programját, vagy ahogy ő nevezte: a nemzeti minimumot. Ezek a következők:

  • az egészségügy rendbetétele, az ehhez szükséges plusz források azonnali biztosítása;
  • az oktatás szabadságának visszaállítása, a tanárok megbecsültségének helyreállítása, magas színvonalú, a kor követelményeinek megfelelő oktatás biztosítása minden magyar gyermek számára;
  • a környezetvédelem és a fenntarthatóság prioritásként kezelése a jövő genereációinak védelme érdekében;
  • a közpénzen folytatott propaganda megszüntetése, a közmédia függetlenségének biztosítása;
  • A kétharmados szavazással bebetonozott pártfunkcionáriusok menesztése. Ide sorolta a köztársasági elnököt, a legfőbb ügyészt, az Alkotmánybíróságot, a KEHI-t és az ÁSZ-t.
  • Az ügyészség függetlenségének, politikai befolyástól való működése, biztosítása, hatékony és gyors igazságszolgáltatás.
  • A mindent elborító korrupció elleni zéró tolerancia, az Európai Ügyészséghez való azonnali csatlakozás.
  • A nemzeti érdekeket figyelembe vevő, Magyarország szuverenitását védő, de konstruktív párbeszéd az Európai Unióval és a NATO-val.
  • A nemzeti vagyon különböző közérdekű alapítványokba és MNB-s alapítványokba történő átjátszásának teljes körű felülvizsgálata és azonnali leállítása.
  • Olyan gazdasági- és életkörülmények biztosítása Magyarországon, hogy a fiatalok elsődleges célja ne a nyugatra való vándorlás legyen, és a külföldre költözöttek valós lehetőségként számoljanak a hazaköltözéssel. Demográfiai fordulatra és a fiataloknak bérlakásépítési programra van szükség.
  • A magyar kis- és közepes vállalkozások, és magyar gazdák védelme és támogatása;
  • a nyugdíjasok emberhez méltó életének biztosítása, az elesett, perifériára szorult társadalmi csoportok megsegítése, felzárkóztatása és a beteg gyermekeiket egyedül nevelő családok támogatása.

Mint elmondta, nem ígér örök életet és ingyen sört, de azt igen, hogy tégláról téglára épít egy új hazát, ahol jó megszületni, jó élni és jó gyermeket nevelni. 

Magyar Péter kinyilatkoztatta beszédében, hogy véleménye szerint le lehet győzni választásokon a jelenlegi kormányt. Ehhez pedig azt ajánlja, hogy létrehoz egy középen álló politikai erőt, amelyhez mindenki csatlakozását várja. Útjára indította a Talpra Magyarok Közösségét és rövidesen pedig bejelenti az ehhez tartozó pártot. Ennek nevét ugyanakkor most nem árulta el, írta az Index.  

ÁLMOK NÉLKÜL NINCS JÖVŐ

Magyar Péter elmondta, álmok nélkül nincs jövő. Egy békés, összetartó Magyarország az álmuk, ahol a reménytelenség helyett remény, az önkény helyett szabadság, az irigység helyett összefogás van.

Forrás: index.hu/telex.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb