Kikapcs

Jön a SZÍN-TÁR Fesztivál! Hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképzős hallgatók találkoznak Kecskeméten

Tizenötödik alkalommal találkoznak hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói a SZÍN-TÁR Fesztiválon Kecskeméten március 18. és 23. között – közölte Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója.

Az igazgató kiemelte, hogy a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében zajló SZÍN-TÁR, Színművészeti Egyetemek Találkozóján valamennyi magyar nyelvű színészképző intézmény képviselteti magát.

WORKSHOPOK, TRÉNING ÉS ELŐADÁSOK VÁRJÁK A HALLGATÓKAT

Az előadásokat követően a zsűri tagjai szakmai beszélgetésekkel segítik a leendő színművészeket, akik workshopokon is részt vehetnek. Lesz színházpedagógiai és színésztréning névre hallgató foglalkozás, de egy mentálhigiénés szakember is tart majd előadást a színinövendékeknek – közölte. Megjegyezte azt is, a szervezők gondoltak a múltidézésére is, ezért “öregdiák találkozó” keretében a zsűri tagjai pályájuk alakulásáról kérdezik többek között Szegvári Júliát, Koltai-Nagy Balázst, Lakatos Mátét és Mechle Christiant, akik a SZÍN-TÁR szervezésében léptek fel először Kecskeméten.

ÚJDONSÁGKÉNT EGY TÁRLATOT IS MEGNYITNAK

Idén a jubileumi fesztivál ideje alatt újdonságként egy tárlatot is megnyitnak. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen hat éve indult el a színházi és filmes jelmeztervező képzés, az egykori diákok a már megvalósult, sikeres vizsgamunkák válogatásával mutatkoznak be: a kiállított jelmezeik között megtalálhatóak lesznek a klasszikus művekhez tervezett alkotások és individuális művek is. A kurátor Szűcs Edit öltözék-jelmeztervező, egyetemi adjunktus. A találkozón, Kecskeméten mutatják be vizsgaelőadásaikat a budapesti, a kaposvári, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és az újvidéki színészképző intézmények másod-, harmad- és negyedéves hallgatói. A jubileumi fesztiválon idén bemutatkozik a Nemzeti Dobogó, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház dráma- és színházpedagógiai műhelyének középiskolás csoportja is – tette hozzá.

SZÍNDARABOKAT HOZNAK KECSKEMÉTRE

Tájékoztatása szerint a Kelemen László Kamaraszínházban kap helyet Kovács Márton és a Mohácsi testvérek: Johanna, avagy maradjunk már emberek című darabja, amelyet Mohácsi János rendezésében a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri színészosztálya hoz el Kecskemétre. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar Magyar Színházi Intézete egy népszínjátékkal érkezik. Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő című darabja Szilágyi-Palkó Csaba rendezőtanár közreműködésével a színművészeti szak harmadik évfolyamosainak előadásában lesz látható. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész osztálya Horváth Csaba rendezésében Federico García Lorca: Vérnász című tragédiáját mutatja majd be.

A Ruszt József Stúdiószínházban mutatkozik be Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc és Vályi Klára műveit felhasználva a Nemzeti Dobogó nevet viselő kecskeméti csoport. A középiskolások Varga-Huszti Máté és Szabó Dorottya rendezésében az Árkádiában éltem én is! Egy jóltévő világ a mennyből kiderül. címet viselő versszínházi darabot adják majd elő. A Pesti Magyar Színiakadémia harmadéves osztálya Hans Günter Frahn: Holdcápa, avagy senki sem lehet próféta a saját családjában című vizsgaelőadását Felhőfi-Kiss László rendezte színpadra – ismertette.

MEZÍTLÁB A PARKBAN ÉS ORESZTEIA

A MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet másodéves színművész szakos osztálya Kelemen József rendezésében Euripidész: Oreszteia című tragédiájával érkezik. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztálya egy Bertolt Brecht művet mutat be. A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy a gazdag gazdaggal társul szívesen című rémmeséjét Zsótér Sándor állította színpadra.

Az Újvidéki Művészeti Akadémia választása Neil Simon: Mezítláb a parkban című komédiájára esett, amelyet Szilágyi Bálint rendezett. Az előadások sorát Yasmina Reza: Művészet című vígjátéka zárja, amely a The Art művészeti ügynökség és a Pozsonyi Színművészeti Egyetem közös produkciója. A darab rendezője Hargitai Iván – közölte Cseke Péter.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb