Mindenmás

Több tucatnyi lopást követett el egy kecskeméti nő, több városban is, de nem futhatott el a rendőrök elől

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást azzal a 35 éves kecskeméti nővel szemben, akinek közel tucatnyi bűncselekmény van a rovásán, tudtuk meg a rendőrségtől. Mint írták, egy kecskeméti nőt vettek őrizetbe a vármegyeszékhely nyomozói 2023. szeptember 11-én, mivel a beszerzett bizonyítékok azt igazolták, hogy több áruházból lopott, és egy férfit is kifosztott.

EGY PRESSZÓ ELŐTT TALÁLKOZOTT EGY FÉRFIVAL, AKINEK A LAKÁSÁRA FELMENVE KIRABOLTA ŐT

A nő az áldozattal az egyik presszó előtt „botlott egymásba”, szóba elegyedtek és mivel tetszettek egymásnak megbeszélték, hogy együtt töltik az este további részét. A sértett lakására mentek, majd amikor a férfi elaludt, az asszony megkereste a pénzét és pár holmijával – cipőjével, nadrágjával és arcszeszével – együtt ellopta. A nő több mint félmillió forintot zsákmányolt.

TUCATNYI ALKALOMMAL LOPOTT MÁR ELŐTTE IS TÖBB VÁROSBAN

A nyomozók beszerezték a környék kameráinak felvételeit, az egyiken pedig látszódott az akkor még ismeretlen elkövető. A nőt pillanatok alatt azonosították, ugyanis több eljárás is volt ellene folyamatban. Az asszony nem tétlenkedett a nyáron: az egyik üzletből táskákat, papucsokat és cipőket lopott, majd ugyanezen a napon az egyik élelmiszerboltban egy táskányi holmit lovasított meg, közel 300 ezer forint értékben. Fény derült arra is, hogy az egyik drogériából parfümöket, egy boltból több ruhát, barkácsáruházból szalagcsiszolót, az egyik lezáratlan kocsiból pedig rádiót, törzskönyvet, forgalmi engedélyt és némi gázolajat lopott. A tolvaj Budapesten és Kiskunfélegyházán is megfordult, illatszereket, élelmiszert és használati eszközt tulajdonított el.

A 34 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki a közel tucat lopás és kifosztás miatt, majd őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását. Ügyében a vizsgálatot a napokban befejezték a nyomozók és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb