Kikapcs

Musical, Ákos koncert, foglalkozások és szecessziós városnéző séta – színes programokkal vár mindenkit a Nyitott Városháza programsorozat Kecskeméten

Május 27-e és június elseje között számos programmal vár minden korosztályt a Nyitott Városháza programsorozat Kecskeméten. Mint megtudtuk, ingyenes koncerttel kezdődik és zárul a rendezvény. Látható lesz a közönségkedvenccé vált Szente Vajk – Galambos Attila – Juhász Levente szerzőtrió nevével fémjelzett Kőszívű című musical, ami ezúttal koncertként kerül bemutatásra Kecskemét főterén, de Ákos is a nyári turnéját Kecskeméten, ingyenes koncerttel kezdi el.

A részletes programot is közölték, íme:

Május 27. – június 1.

  • naponta 16:00-19:00

FEDEZZ FEL! – családi nyomozójáték a tündérpalotában

A megújult Városháza épületén megannyi apró részlet várja a nyomozás résztvevőit. Járd végig az útvonalat és találd meg mindenre a választ! A gyűjtőfüzetet a Városháza földszintjén található Látogatóközpontban lehet átvenni naponta 10:00 és 19:00 óra között és a benne lévő útvonalterv alapján kell haladni!

„Városképek egykor” régi és új városképek bemutatása szabadtéri fotókiállítás keretében. Helyszín: Városháza előtti sétány.

Május 27. hétfő

  • 16:00 Kézműves foglalkozás a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhellyel

A foglalkozáson Grabóka figurája alapján összeállított kecskebáb és a játékmúzeumban látható Udvardy Mici ibolyás, színes szalagos legyezőjének másolata készíthető el hajtogatással, színezéssel. Helyszín: Városháza árkádok alatt

  • 18:00 Hangok szárnyán kóruskoncert

Különleges élmény várja a kórusmuzsika kedvelőit a Városháza Díszudvarában: a Hangok szárnyán koncert keretében megelevenednek a Díszudvar ablakai és Kecskemét legkiválóbb kórusai énekükkel töltik be a teret. A minden oldalról felcsendülő gyermek- és vegyeskarok egyedülálló akusztikai élményt kínálnak. Helyszín: Díszudvar és a Városháza belső udvari ablakai

  • 20:00 Kőszívű – koncert a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház produkciója

A közönségkedvenccé vált Szente Vajk – Galambos Attila – Juhász Levente szerzőtrió nevével fémjelzett Kőszívű című musical ezúttal koncertként kerül bemutatásra Kecskemét főterén, ahol felcsendülnek a jól ismert dalok és megelevenedik a Baradlay fivérek története. Rendező: Szente Vajk. Helyszín: Főtér

Május 28. kedd

NEUMANN Smart Café – szabadegyetem a Lechner Kávéházban

  • 09:00 Reggeli kávé a Neumannal

Dubaiban is Kecskemét. Az egyetem belföldi és nemzetközi céljainak hatása Kecskemétre! Előadó: Kohi Habib – NJE külügyi irodavezető.

  • 10:00 Tízórai a Neumannal

Kerekegész. Nemcsak az egyetemistáké a világ! Előadó: Horváth Csanád – NJE Kerekegész alapító

  • 13:00 Délutáni kávé a Neumannal

Egyetem. Szabadalom. Kecskemét, avagy az NJE innovációs világsikerei! Előadó: Dr. Kun Krisztián – NJE Járműtechnológiai Kutatócsoport vezető

  • 14:00 Uzsonna a Neumannal

Kecskemét IT biztonsága a TE biztonságod! Előadó: Dr. Göcs László – NJE informatikai igazságügyi szakértő

  • 15:00 Délutáni frissítő a Neumannal

H2 Kecskemét. Hidrogénben utazik Kecskemét! Előadó: Kis Dávid – NJE Hidrogéntechnológiai Tudásközpont igazgató

  • 16:00 Napzáró prosecco a Neumannal

Wise City Kecskemét

Előadó: Zoboki Gábor, ZDA –ügyvezető igazgató, vezető építész – Zoboki Építésziroda. A helyszínen megtekinthetők a Neumann János Egyetem legújabb járműtechnológiai fejlesztései.

  • 14:00 Kecskemét gyöngyszemei – szecessziós városnéző séta

Sétáljunk együtt a város szecessziós épületekben gazdag történelmi főterén! A túra során egy-egy épületet belülről is megismerhetünk, így még inkább nyomon követhetjük a modern magyaros stílus kecskeméti fejlődését. A séta a Városháza elől indul és a Rákóczi úton végződik, időtartama kb. 2 óra.  A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: [email protected]. Helyszín: Főtér és belváros.

  • 16:00 Szecessziós kézműves foglalkozás a Hírös Agórával

A foglalkozáson stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készül, vicces és klasszikus kecske mintákkal, stencilezéssel, valamint ölelhető kicsi kecske figura varrással az újrahasznosítás jegyében. Helyszín: Városháza árkádok alatt.

  • 17:00 „Hagyomány és modernitás” – közönségtalálkozó

A hagyomány és a modernitás látszólag két párhuzamos egyenes, ami sohasem metszi egymást, ugyanakkor egymás nélkül mit sem érnek. Széchenyi István világos eszközt és célt fogalmazott meg e két fontos, életünket meghatározó fogalom kapcsán: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.” A nyugati világ a modernitás zászlaja alatt sok hagyományos értéket felrúg, ami szokásaink rendszerében káoszt eredményez. Lehet megoldást találni korunk társadalmának betegségeire? Vendégünk: Kassai Lajos Magyar Örökség Díjas lovasíjász. Beszélgetőtárs: Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere. Helyszín: Díszterem!

  • 18.30: Kassai Lovasíjász Iskola – Smuta Törzs bemutatója. Helyszín: Romkert.
  • 20:00 Travels Group koncert

A Travels Group 2023-ban alakult Pulius Tibor kezdeményezésére. Műsorában főleg Pat Metheny jazz-gitáros szerzeményei szerepelnek, amellett saját dalokat is játszik, melyben a jazzen kívül fellelhetők világzenei, valamint kortárs komolyzenei elemek is.

A zenekar tagjai: Borits Péter – percussion, Kállai Mihály –  billentyűs hangszerek, Kiss Imre  –  dob, Maros Rudolf  –  bőgő, basszusgitár, Pulius Emese  –  fuvola , ütős hangszerek, Pulius Tamás  –  ének, melodica, gitár,billentyű,ütős hangszerek, Pulius Tibor  –  gitár. Vendég: ifj. Pulius Tibor – gitár. Helyszín: Díszudvar.

Május 29. szerda

  • 16:00 Szecessziós kézműves foglalkozás a Hírös Agórával

A foglalkozáson stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készül, vicces és klasszikus kecske mintákkal, stencilezéssel, valamint ölelhető kicsi kecske figura varrással az újrahasznosítás jegyében. Helyszín: Városháza árkádok alatt

  • 20:00 “A három szoprán”  

A formáció tagjait egy ország szerette meg a The Voice című televíziós zenei tehetségkutató műsorban. Miklósa Erika világhírű énekművész a verseny egyik szakmai zsűritagjaként mentorálta a fiatal tehetségeket, Kovács Alízt és Szakács Erikát. Hármuk közös kecskeméti koncertjének műsorán nagyrészt könnyűzenei darabok csendülnek fel. Közreműködik Túri-Nagy János orgonaművész. Helyszín: Díszudvar.

Május 30. csütörtök

  • 16:00 Szecessziós kézműves foglalkozás a Cifrapalota múzeumpedagógusaival

A programon résztvevők szecessziós virágmintákat készíthetnek üvegfólia festékkel. Kiszínezhetik a Faragó Géza népszerű szecessziós festményeiből készült színezőket: Virágok közt, és Tungsram plakát terve. Az érdeklődők az ügyességüket is tesztelhetik a Cifrapalota kirakói segítségével. Helyszín: Városháza árkádok alatt.

  • 17:00 Finisszázs – Zoób Kati divattervező személyes tárlatvezetése a Repertoár kiállításban

A divattervező személyesen kalauzolja a résztvevőket a ruhakölteményei között. Az eseményt fuvola dallamokkal, közös koccintással zárják. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: [email protected]. A programon max. 50 fő részvétele lehetséges. Helyszín: Városháza földszint, Repertoár kiállítás.

  • 18:00 “Öt Karinthy és én” zenés irodalmi délután

Karinthy Frigyes dédunokája, Vera énekével és családi történetekkel, Karinthy Frigyes, Gábor, Ferenc és Márton pedig írásaikkal lesznek jelen az előadáson. Verától első kézből hallhatjuk azon személyes élményeit, amelyeket eddig nem osztott meg a nyilvánossággal. Bornai Tibor a KFT együttesből ismert zenészként, valamint Karinthy-imádóként segít neki ebben. Egy vidám est, koncert, másfél órás kalandozás a magyar irodalom csodás ligetében. Helyszín: Díszterem.

  • 20:00 Szirtes Folk Band koncert

Szirtes Edina Mókus, kecskeméti születésű művész gondolataival hívunk mindenkit a koncertre: „…mindennek ellenére vagy épp mindenek miatt, még mindig őszintén…. a SzirtesFolkot a vágy hívta életre. Elsősorban a példaképeim a barátaim, akikkel együtt játszom. Tehát minden más, csak valami adalék, ami persze vitathatatlanul hízelgő. Gondolok itt a tapsokra, sikításokra, huhogásokra, nem beszélve a több ezres tömegek kígyózó sorokban való izgatott várakozásáról a koncert előtt az utcákon….Vagyis mi együtt mindenképp fülig érő szájjal játszunk muzsikát, amiben hiszünk, s amit szeretünk és maradéktalanul odaadunk…Nektek! Gyertek és fogadjátok …..” Helyszín: Díszudvar

Május 31. péntek

  • 18:00 Barcarola Kvartett előadása

A Barcarola Kvartett a Budapesti Fesztiválzenekar négy kiváló művészéből alakult együttes. A klasszikus vonósnégyes-irodalom mellett otthonosan mozognak a könnyedebb stílusokban is, mint például a filmzenék, régi slágerek vagy éppen a tangó világa. Kötetlen hangulatú fellépéseiken a zeneművek előtt személyes élményekről, érdekességekről, kulisszatitkokról hallhat a közönség. Helyszín: Díszterem.

  • 20:00 “StArs Nova” – Ars Nova koncert

AzArs Nova énekegyüttesKecskemét világhírnévre szert tett együttese. Dr. Kiss Katalin alapító, művészeti vezető irányításával 1990 óta számtalan nemzetközi verseny, két kórusolimpia nyertese, három Artisjus díj, két Kodály-díj és számos hazai és külföldi elismerés birtokosa, Orbán György kóruszenéjének leghitelesebb előadója, magyar kortárs művek rendszeres bemutatója. A világot bejárt együttes számos kiváló művészt indított el a sikeres karrier útján. Új koncertjén visszahívja volt tagjait, hogy újra átéljék az együtt éneklés csodáját. Hangversenyükön az Ars Nova könnyűzene területére „tévedt” egykori kórustagjai, az Octovoice Énekegyüttes és Kálmán Tamás Káté közreműködnek. Helyszín: Díszudvar

Június 1. szombat

  • 10:00-12:00 Kecskeméti Süteménysütő verseny

Sütemények leadása: 10:00-11:00 óráig, eredményhirdetés 12:00 órakor a Díszudvarban. Helyszín: Városháza.

  • 10:00-18:00 Kecskemét a gyermekek és a barack városa – fotókiállítás a babakocsis felvonulás történetéről (1934-2024) Helyszín: Városháza.
  • 10:00-18:00 Babakocsik a múltból – retro babakocsi kiállítás. Helyszín: Díszudvar.
  • 10:00-18:00 „Molyolda” korabeli kézműves foglalkozás, Paprika Jancsi csúzlizdája. Helyszín: Városháza árkádok alatt.
  • 10:00-18:00 Tekergő tér – 12 játékasztal kicsiknek és nagyoknak. Tizenkét játékasztal vár kicsikre és nagyokra, hogy próbára tegyék ügyességüket. Helyszín: Városháza előtt a Főtéren.
  • 10:00 Kecskemét gyöngyszemei – szecessziós városnéző séta

Sétáljunk együtt a város szecessziós épületekben gazdag történelmi főterén! A túra során egy-egy épületet belülről is megismerhetünk, így még inkább nyomon követhetjük a modern magyaros stílus kecskeméti fejlődését. A séta a Városháza elől indul és a Rákóczi úton végződik, időtartama kb. 2 óra. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: [email protected]. Helyszín: Főtér és belváros.

  • 10:00 Szaszuma és a szél – Danny Baininteraktív meséje afrikai ritmusokra

Szaszuma, az apját óvó bátor lány útnak indul hárompúpú tevéjén, hogy megtalálja a sivatagból érkező vad szelek forrását, melyek tönkreteszik a falu termését. A lány a mese során többször bebizonyítja rátermettségét, megszabadítja faluját a szelektől és még varázslattal is megsegíti öregapját. Zárásként a gyermekek megismerkedhetnek a játékot kísérő különleges hangszerekkel, sőt, a puputeve táncát is megtanulhatják. Helyszín: Díszudvar.

  • 15:00 Babszem Jankó – a Ziránó Színház előadása

Vajon milyen érzés lehet vándorolni a világban, ha az ember csak akkora, mint egy babszem? Milyen lehet a tehén hasában, vagy a hercegkisasszony párnája alatt? Meg tud-e szelídíteni egy fenevadat, aki ilyen icipici? Aki velünk tart az előadáson, megtudhatja. Helyszín: Városháza, Lestár Péter terem.

  • 16:00 A székely menyecske meg az ördög – Fabók Mancsi Bábszínházának előadása

Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár… Helyszín: Díszudvar.

  • 16:00 Előadás a kecskeméti Városháza külső és belső díszítéséről

 Nem csupán monumentális hatása, jelképi ereje, városképi szerepe miatt lett országosan is követendő példa a kecskeméti Városháza, hanem külső díszítményeinek – részben újszerű – anyaghasználata és formakincse révén is. A gipsz, a 19. század jellegzetes díszítőanyagának vezető szerepét a műkő, kerámia, bádog és kovácsoltvas díszek együtt vették át. Jól érzékelhető még ma is az ezekben megnyilvánuló tudatos koncepció, melynek fontos összetevői voltak a nemzeti jellegre való törekvés és a historikus tartalom. Ugyanezt tapasztalhatjuk a belső díszítés tekintetében is, mindenekelőtt a díszterem Székely Bertalan festette falképein. Előadó: ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész, képzőművészeti osztályvezető (Kecskeméti Katona József Múzeum). Helyszín: Díszterem

  • 16:00 Babakocsik és kismotorok közös díszítése

Szervező: Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, közreműködnek: Ciróka Bábszínház, Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola, Hírös Családmentor Egyesület. Helyszín: Kossuth szobor.

  • 16:50 Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola mazsorett csoportjának műsora. Helyszín: Városháza előtti sétány.
  • 17:00 Jubileumi Babakocsis és kismotoros felvonulás a kiskörúton (gyülekező a Városháza előtt 16:45-től)
  • Mózeskosár körbejárújszülöttek köszöntése, családok megáldása, eredményhirdetés, az 1934-ben Kecskeméten születettek köszöntése
  • 18:00 Mesekoncert a Ciróka Bábszínház előadásainak dalaiból. A Ciróka előadásainak dalaiból ad koncertet a bábszínház társulata. Helyszín: Díszudvar.
  • 20:00 Ákos koncert

Ákos a jubileumi koncertek után nyáron rockturnéra indul, amelynek legelső állomása Kecskeméten lesz. Helyszín: Kiskörút – Lestár tér – Batthyány u. kereszteződés.

A Kecskeméti Városháza Látogatóközpont egész héten hosszított nyitvatartással várja az érdeklődőket. A belépés május 27. és június 2. között ingyenes!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb