Kikapcs

Igazi programdömping lesz! Több mint harminc helyszínen szerveznek programokat a Múzeumok éjszakáján Kecskeméten

Több mint harminc helyszínen várják a látogatókat Kecskeméten június 22-én, szombaton a Múzeumok éjszakáján – közölte a programokat összefogó Bozsó Gyűjtemény.

Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény igazgató-kurátora elmondta: a Múzeumok éjszakáján kinyitják kapuikat olyan helyszínek is, ahová csak ekkor léphetnek be látogatók, a gyerekfoglalkozásoktól a felnőttek világáig ívelnek a produkciók, több helyen csendül fel zene. Kecskeméti specialitásként ezen az estén a helyszínek ingyenesen látogathatóak.

ZENEGÉPEK VILÁGA ÉS AKUSZTIKUS DALOK KECSKEMÉTEN

A zenei élmények között a Bozsó Gyűjteményben Zenegépek világa címmel időszaki kiállítás nyílik. A tárlaton amerikai, német és lengyel zenegépek idézik fel az 1950-től az 1980-as évekig tartó időszakot, majd Hangverseny a kertben címmel a Kecskeméti Városi Fúvószenekar ad vidám műsort. A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén az AV Acoustic nevű formáció ad elő akusztikusan feldolgozott dalokat. Hálaadó hangversenyen az evangélikus templomban a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség Glória Énekkara és a Református Kollégium Grádics Kórusa lép fel.

PROGRAMOK LESZNEK A HÍRÖS AGÓRÁBAN ÉS A KÖNYVTÁRBAN IS

A Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban a Scherzo Vegyeskar minikoncertjét a Cobblestones, a Piarista Gimnázium diákjaiból alakult pop-rock zenekar bemutatkozó koncertje követi, majd az estét a Scherzo Kórus Kis éji zene című erkélykoncertje zárja. A Katona József Könyvtárban Cinkenyom címmel Török Máté önálló estjére várják az érdeklődőket, a Leskowsky Hangszergyűjteményben borzongató és sejtelmes hangok nyomába lehet eredni, a Népi Iparművészeti Gyűjteményben pedig a Por zenekar ad koncertet. A Ráday Múzeumban Ezt fútták a tárogatós elődök címmel Szabós Sándor tárogatózik majd, de lesz interaktív zenés gyermekprogram is a Kodály iskola tanáraival és diákjaival.

MENZÁN INNEN – MENZÁN TÚL

Több gyűjtemény, kiállítóhely időszaki tárlattal készül, köztük a Bozsó Gyűjtemény Menzán innen – menzán túl címmel a közétkeztetést állítja középpontba. A Cifrapalota Küzdeni mindig, de feladni soha címmel sportrelikviákat gyűjtött össze. A Hírös Agóra Kulturális Központ Göbölyös Luca fotóművész és Salgó Nemes Rebeka képzőművész kiállításával készül. A kerámiastúdióban Domokos László keramikusművész tárlatára várják az érdeklődőket, míg az egyetem GAMF udvarán a Hírös Veteránjármű Sportegyesület veterán járműveket állít ki. A fotómúzeumban Walter Péter Az Alföld pora című retrospektív kiállítása, míg a Népi Iparművészeti Gyűjteményben Az idő vasfoga címmel Harsányi Zsuzsa fotótárlata látogatható.

A SZÜLETÉS

Az orvostörténeti gyűjtemény a szülés, a születés történelmi korszakokon átívelő hagyományait állítja a középpontba, míg a Ráday Múzeum Tóth Károly püspök emlékére rendez tárlatot. A Mesés Indonézia elnevezésű program a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben, valamint a Naiv Művészek Gyűjteménye udvarán mutatkozik be. A Természet Házában Az év madárfotósa elmúlt évi pályázatának legjobb alkotásait állítják ki, a Tudomány és Technika Házában pedig Hódi Dávid képzőművész Élet című tárlata látható.

A VASÚTÁLLOMÁSON IS KÉSZÜLNEK

Holokauszt-vagonkiállítással készülnek a vasútállomáson, míg a vasúti relikviagyűjtők kecskeméti galériájában a terepasztalokon működő vasútmodellek mellett régi vasúti ruhák, mozdonyvezetői tárgyak, vasúti menetrendek és dokumentumok között böngészhetnek a látogatók. A rendhagyó helyszínek közé sorolható Kada Elek egykori polgármester szecessziós stílusban megépült nyaralója, ahol több mint 400 tárgyból álló, orrszarvú tematikájú gyűjtemény látható.

LEBILINCSELŐ KÉK ÉJ

A vármegyei rendőr-főkapitányság Lebilincselő kék éj című estjén bűn- és baleset-megelőzési játékokkal, biztonságiöv-szimulátorral és kutyásbemutatóval is készülnek, továbbá KiberEst címmel a digitális biztonságról tartanak előadásokat. Ebben az évben is két körjáratban induló veteránbuszok segítik az érdeklődőket, hogy minél több látnivalót érjenek el Kecskeméten június 22-én, a Múzeumok éjszakáján.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb