Mindenmás

Napi pakk: 38 fokos hőségben zárjuk a hetet Kecskeméten, ma kiderül, ki nyeri meg az Európa-bajnokságot, Spanyolország vagy Anglia

Nem tágít a hőség Kecskemétről, a hét utolsó napjára is közel 40 fokot kapunk a nyakunkba. Csapadéktól nem kell tartanunk, marad a perzselő napsütés a városunkban. Az este viszont izgalmas lesz, ugyanis ma kiderül, hogy ki nyeri meg az Európa-bajnokságot, Spanyolország vagy Anglia! Reggelizz bőségesen és vágj bele a mai napba, meghoztuk a napi pakkot!

MAI NÉVNAPOSOK ÉS A FRÉDI ÉS BÉNI

Nagyon boldog névnapot kívánunk minden Örs, Stella, Bonaventúra, Esztellia, Ferenc, Herkules, Kamilló és Zalán nevű olvasónknak! Érdekességek:

  • 114 éve született William Hanna amerikai rajzfilmkészítő, akinek köszönhetjük a Frédi és Bénit,
  • 79 éve Kudlik Júlia újságíró, televíziós műsorvezető, bemondó,
  • 42 éve pedig bemutatták a Pink Floyd The Wall (A fal) című filmjét, amit Alan Parker rendezett.

NEM TÁGÍT A KÁNIKULA

Vasárnap is velünk marad a napok óta tartó kánikula, sőt, egy picit még melegebb is lehet, hiszen az előrejelzések szerint már elérhetjük a 40 fokot is. Napközben elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A nyugati-északnyugati szél időnként feltámadhat.

MA EB DÖNTŐ, VAJON KI LESZ A GYŐZTES?

Elérkeztünk az Európa-bajnokság utolsó meccséhez. Most vasárnap este 21 órakor Spanyolország és Anglia néz egymással farkasszemet. A spanyol labdarúgó-válogatott a rekordot jelentő, negyedik alkalommal hódíthatja el az Európa-bajnoki trófeát, ha vasárnap este legyőzi a berlini döntőben a legutóbbi kontinenstornán ezüstérmes és története első győzelmére készülő Angliát. Izgalmas meccsnek nézünk elébe!

Fotó: Getty Images

MEGHOSSZABBÍTOTT RIASZTÁS

Tombol a hőség nemcsak Kecskeméten, hanem az egész országban. Mint korábban megírtuk, első körben vasárnaptól holnap éjfélig rendelte el az országos tisztifőorvos a harmadfokú hőségriasztást az egész ország területére, most viszont a tartós hőség miatt meghosszabbították jövő hét csütörtök éjfélig.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb