Közélet

Ennyi volt: keddtől Kecskeméten is már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek

Keddtől Kecskeméten is már csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek. Az igazolást minden rolleresnek magánál kell tartania, bérlés esetén pedig a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.

Keddtől fogva már kizárólag kötelező biztosítással lehet e-rollerezni – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleménye. A roller használója felel azért, hogy az adott jármű rendelkezik-e kgfb-vel. Közúti ellenőrzés során neki kell bizonyítania a biztosítás meglétét a biztosítótól kapott – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással, mert a személy- és haszongépkocsikkal szemben, megfelelő egyedi azonosító hiányában, ezekről a járművekről nincsen központi biztosítási nyilvántartás.

HA BÉRELJÜK A ROLLERT, AKKOR IS A MI FELELŐSSÉGÜNK

Mint kiderült, ha béreljük a rollert, akkor a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a kötelező meglétéről – írja a HVG. Az e-rollerekre a járművek tömege és tervezett sebessége függvényében kell biztosítást kötni: 14 km/óra tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerek az érintettek, 25 km/óra tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyik. Egyelőre azonban az sem tisztázott, hogy a hatóságok a helyszínen hogyan állapítják majd meg, hogy az adott járműnek mi a tervezett sebessége.

MENNYIBE KERÜL?

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai szerint a rolleresek többsége már évi 10 ezer forint alatt is találhat megfelelő kötelező biztosítást járművére. Az FBAMSZ szerint ennyit mindenképpen érdemes kifizetni, a büntetés elkerülésén túl azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni. A díjak mértéke azonban biztosítónként még úgy is jelentős mértékben szóródik, ha nem vesszük figyelembe azokat a több százezer forintot is elérő éves összegeket, amiket nyilvánvalóan azok a biztosítók hirdettek, meg, amelyek egyelőre nem kívánnak rolleres ügyfeleket szerezni. Ennek elsődlegesen az lehet az oka, hogy jelenleg még hiányoznak az ilyen járművekre vonatkozó KRESZ-előírások, így a kockázat valódi mértékét sem lehet pontosan meghatározni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb