Jócskán megdrágul a pereskedés 2025-től, a kevésbé tehetősek százszor meggondolhatják, hogy belemenjenek-e egy nagyobb értékű perbe
2025. január 28-ától hatályos az az új szabályozás, amelynek értelmében az eddigiekhez képest jelentősen megváltozik a polgári peres eljárások megindításakor fizetendő illeték számítása.
A változás a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy egy sávos rendszer szerint állapítják meg azt az összeget, amellyel a bírósági eljárást finanszíroznia kell a felperesnek – áll a Mérce összegzésében.
GYAKORLATILAG BÁRMEDDIG DRÁGULHAT A PERESKEDÉS
A jelenlegi gyakorlat szerint ez a pertárgyérték – tehát a keresettel érvényesíteni kívánt követelés értékének a – 6 százaléka, 1,5 millió forintnál semmiképpen sem lehet több. A jövő évtől azonban teljesen másként, sávos alapon számolják majd az illetéket. A módosítás legfontosabb következménye, hogy a másfél milliós plafon eltűnik majd.
Ezt jelenti, hogy a pertárgyértéktől függően gyakorlatilag bármeddig „drágulhat” a pereskedés.
500 MILLIÓS PERÉRTÉK FELETT MÁR 8 MILLIÓBA KERÜLT A KERESETINDÍTÁS
A lap szerint a másfél milliós felső limit eddig akkor is érvényes volt, ha például milliárdos tételekről szólt a jogvita. Az új rendszerben viszont már egy 50 milliós értékű per is 2 700 000 forintnyi illetékről indul, 500 milliós perérték felett pedig már több mint 8 millióba kerül a keresetindítás. Az új törvény 300 ezer és 500 millió forintos pertárgyérték között, illetve a két értékhatár alatt és fölött nyolc sávban állapítja meg:
- aa) 300 000 forintig 18.000 forint;
- ab) 300.001–3.000.000 forintig 18.000 forint és a 300.000 forint feletti rész 4,5 százaléka;
- ac) 3.000.001–10.000.000 forintig 139.500 forint és a 3.000.000 forint feletti rész 5 százaléka;
- ad) 10.000.001–30.000.000 forintig 489.500 forint és a 10.000.000 forint feletti rész 7 százaléka;
- ae) 30.000.001–50.000.000 forintig 1.889.500 forint és a 30.000.000 forint feletti rész 4,5 százaléka;
- af) 50.000.001–100.000.000 forintig 2.789.500 forint és az 50.000.000 forint feletti rész 2,5 százaléka;
- ag) 100.000.001–250.000.000 forintig 4.039.500 forint és a 100.000.000 forint feletti rész 2 százaléka;
- ah) 250.000.001–500.000.000 forintig 7.039.500 forint és a 250.000.000 forint feletti rész 0,5 százaléka;
- ai) 500.000.001 forint felett 8.289.500 forint és az 500.000.000 forint feletti rész 0,5 százaléka;
A sávos rendszer miatt a kisebb értékű perek az eddigi rendszerhez képest „olcsóbbá” válnak: vagyis például 10 millió forint értékű eljárások után még biztosan kevesebb illetéket kell fizetni, mint az eddig hatályos 6 százalékot, és igaz ez a 10 millió forint feletti keresetek egy részére is. 24 435 714 forintos értékhatár felett azonban már többe fognak kerülni a perek, mint eddig bármikor: e fölött a szám fölött ugyanis már biztosan több illeték jár utánuk, mint 1 500 0000 forint.
A KEVÉSBÉ TEHETŐSEK KÉTSZER IS MEGGONDOLHATJÁK, HOGY BELEMENJENEK-E EGY NAGYOBB ÉRTÉKŰ PERBE
“Mindennek várhatóan az lesz a következménye, hogy kevésbé tehetős emberek százszor meggondolják, hogy belemenjenek-e egy több tízmilliós értékű perbe, akkor is, ha vélhetően igazuk van” – kommentálta a lapnak a változtatást Szepesházi Péter ügyvéd, aki szerint bizonyos esetekben extrán hátrányt szenvedhetnek a szegényebb ügyfelek, ilyen például, amikor a védekezés is perindítással jár.