Közélet

Újabb katonák vesznek részt a NATO koszovói békefenntartó missziójában – a most kiutazó állomány 70 százaléka a győri, szolnoki és kecskeméti bázisról érkező katonákból áll

Megkezdődött a magyar kontingens váltása a NATO koszovói békefenntartó missziójában. A csaknem 280 fős új állomány az átadás-átvétel után áprilistól szeptemberig teljesít szolgálatot. Az állomány közel 70 százaléka a győri, szolnoki és kecskeméti bázisról érkező katonákból áll – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Mint megtudtuk, a magyar kormány számára kiemelt jelentőségű a Nyugat-Balkán stabilitása, ezért a NATO legnagyobb szárazföldi missziójában, a koszovói NATO békefenntartó misszióban (KFOR) Magyarország a kezdetektől részt vesz, ma pedig már az egyik legnagyobb hozzájáruló nemzet. A Magyar Honvédség több vezető pozíció betöltését is vállalta a műveletben:

  • 2021 októberétől egy éven át Kajári Ferenc vezérőrnagy volt a misszió parancsnoka,
  • 2023 októbere óta pedig a Magyar Honvédség adja a KFOR-törzsfőnök műveleti helyettes beosztását.

AZ ÚJONNAN KIUTAZÓ KONTINGENS FELKÉSZÍTÉSÉÉRT A LÉGIERŐ VOLT A FELELŐS

Az újonnan kiutazó kontingens az első, amelynek felkészítéséért a légierő volt a felelős. A váltás folyamatosan történik. A hazatérő katonák tapasztalataik megosztásával hozzájárulnak a jövőbeni missziók sikeres végrehajtásához és az újonnan érkező állomány felkészítéséhez is. Az állomány közel 70 százaléka a győri, szolnoki és kecskeméti bázisról érkező katonákból áll. A missziót megelőző, több hónapos felkészülés során az állomány a győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szervezésében és bázisán elsajátította és begyakorolta a békefenntartó alapfeladatokat, köztük az ellenőrző-áteresztő és megfigyelőpontok működtetését.

TÖMEGKEZELÉSI FELADATOKAT HAJTANAK VÉGRE

A magyar kontingens fő feladata a tömegkezelési feladatok végrehajtása mellett az úgynevezett “Firephobia-kiképzés” (tűziszony-leküzdés) biztosítása. A légierő hangsúlyosabb részvételét jelzi, hogy márciustól a Magyar Honvédség egyik Airbus H145M típusú helikoptere a légi támogatási feladatokat ellátó speciális helikopteres alegységben vesz részt a misszió légi műveleteinek támogatásában, emellett a korábbinál fejlettebb, nagyobb hatótávolságú Skylark pilóta nélküli felderítő repülőgép is Koszovóba kerül. A misszió részére felajánlott képességek mindegyike a korábbiakhoz képest tovább bővíti a KFOR misszió feladatvégrehajtási lehetőségeit. Ez egyúttal elősegíti azt, hogy a magyar katonák az újonnan beszerzett eszközöket és rendszereket valós műveleti környezetben is alkalmazzák.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb