Bővít a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár – még több bölcsődei és óvodai férőhelyet biztosít munkavállalói gyermekei számára

Már gőzerővel zajlik a Csillag Bölcsőde és Óvoda bővítése, amelyet a vállalat a gyárban dolgozó kollégák gyermekei számára tart fenn.
A beruházás célja, hogy az egyre növekvő dolgozói létszámmal párhuzamosan több kisgyermek részére biztosítson ellátást, korszerű környezetben, a gyár közvetlen közelében, már egy éves kortól.
A jelenlegi intézmények iránt évek óta kiemelkedő az érdeklődés a cégnél dolgozó szülők körében, a gyárbővítés során folyamatosan nyíló, több száz új pozíció pedig további férőhelyeket tesz szükségessé az újonnan érkező munkatársak gyermekei számára is. A most induló fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi kétcsoportos bölcsődében és háromcsoportos óvodában a férőhelyek összesen több mint másfélszeresükre emelkednek, így a jövőben több gyermek gondozása válik elérhetővé a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár bölcsődéjében és óvodájában.

A vállalat kiemelt célja továbbá egy oktatási életút modell biztosítása a régióban, mely magában foglalja a német nyelvismeret elsajátítását és folyamatos fejlesztését, bölcsődétől egészen a felsőoktatásig a gyárral partnerségben álló nevelési/oktatási intézményekben.
A Csillag Bölcsődében és Óvodában az idegennyelvvel való korai ismerkedésen túl nagy hangsúlyt kap a mozgás, az önálló problémamegoldó készség fejlesztése és az egészséges táplálkozás is. A mindennapokat színesítik az úszásoktatások, egyéb sporttevékenységek, valamint kirándulások. A bölcsődében a gyermekek játékos foglalkozásokon vehetnek részt családias környezetben, az óvodai nagycsoportosok számára pedig – a Mercedes-Benz Iskolával együttműködve – többek között iskolaelőkészítő foglalkozásokat tartanak, amelyeket német anyanyelvű pedagógus vezet.

Ha érdeklik további információk a Mercedes-Benz Gyárról és hogy milyen náluk dolgozni, látogasson el az oldalukra!



