Közélet

Pénteken szünetel a gépjármű-ügyintézés Kecskeméten, de még hétfőn is számíthatunk fennakadásokra a rendszerben

2023. június 16-án, pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában informatikai átállás miatt szünetel a gépjármű-ügyintézés, így Kecskeméten is, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalán.

MEGÚJUL AZ ORSZÁGOS JÁRMŰ-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER

Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért 2023. június 16-án, pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű-ügyintézési pontokon -így Kecskeméten is- informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére.

HÉTFŐN IS LEHETNEK MÉG FENNAKADÁSOK AZ ÜGYINTÉZÉSBEN

Az átállást követően 2023. június 19-én (hétfőn) a gépjárműügyek – többek között az átírás, forgalomba helyezés és kivonás, forgalmi engedély és törzskönyv pótlása, stb. – országosan mindössze húsz helyszínen intézhetők. Mint írták, minden vármegyeszékhelyen egy-egy kormányablakban, lesz erre lehetőség.

Június 19-én, Bács-Kiskun vármegyében a következő kormányablakban intézhetők gépjárműügyek: Kecskemét, Rákóczi út 5..

TÖBBI ÜGYKÖRBEN ZAVARTALAN AZ ÜGYINTÉZÉS

Ahogy a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal felhívta rá a figyelmet, a többi ügykörben ezen a napon is zavartalan az ügyintézés az ügyfélszolgálatokon. Június 16-19. között a magyarorszag.hu oldalon is szünetel az online gépjármű-ügyintézés.

Forrás: bkmkh.hu/Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb