Kecskeméti arcokKikapcs

Rendőreink nemcsak a bűnüldözésben, hanem a művészetekben is ászok: kiállítás nyílt az egyenruhások festményeiből Kecskeméten (galériával)

Rendőreink bebizonyították, hogy nemcsak a bűnüldözésben jeleskednek, hanem a művészetekben is ők az ászok. A Magyar Festészet Napja alkalmából ugyanis a Bács-Kiskun vármegyei egyenruhások festményeiből nyílt kiállítás Kecskemét csodálatos Városházájának előterében, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

“A RENDŐRÖK JÓL FESTENEK”

Október 18-án ünnepeljük a Magyar Festészet Napját. Ebből az alkalomból a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság néhány művészi vénájú munkatársa lehetőséget kapott arra, hogy a Kecskeméti Városházán megmutassa festményeit. A kiállítás „A rendőrök jól festenek” címet kapta.

ÜNNEPÉLYES KERETEK KÖZÖTT NYITOTTÁK MEG A KIÁLLÍTÁST

Az eseményt dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, a megye főkapitánya nyitotta meg, majd Szemereiné Pataki Klaudia polgármester Asszony ünnepi beszédét hallgathatták meg a vendégek, köztük Kovács Ernő, Bács-Kiskun vármegye főispánja, dr. Temesvári Péter Kecskemét Megyei Jogú Város jegyzője, Barta Dóra, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ igazgatója és dr. Fekecs Dénes ny. rendőr ezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke.

AZ Ő MŰVEIKET CSODÁLHATJUK MEG

  • Bakosné Strobl Katalin munkavállaló – Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
  • Berta Andrea százados – Kecskeméti Rendőrkapitányság
  • Dragon Matild zászlós – Kiskunhalasi Rendőrkapitányság
  • Fésűsné Gárdonyi Georgina főtörzsőrmester – Kiskőrösi Rendőrkapitányság
  • Gregus Melinda törzsszászlós – Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség
  • Miksz Éva Ágnes őrmester – Kelebia Határrendészeti Kirendeltség
  • Liptai András ezredes – Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
  • Várbogyai József alezredes – Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiállítást az érdeklődők 2023 október 18. és október 29. között tekinthetik meg.

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb