Mindenmás

Napi pakk: csapadékfront hozhat egy kis esőt Kecskemétre, ma is fokozott ellenőrzést tartanak az utakon

Kifejezetten őszies időjárással indul a nap Kecskeméten, kapunk egy kis szelet, és a reggeli órákban akár eshet is. Hideg azonban nem lesz, marad a 22 fok körüli hőmérséklet. Folytatja az országos közúti razziát a rendőrség, ezúttal a vezetés közbeni mobilozás kiszűrésén lesz a hangsúly, így érdemes lesz Bács-Kiskunban is odafigyelni az utakon. Érkezünk a Kecskemét365 Napi pakkjával, jó reggelt!

MAI NÉVNAPOSOK ÉS A POSTAI VILÁGNAP

Nagyon boldog névnapot kívánunk minden Dénes, Ábrahám, Andor, Elemér, Sára, Sári és Szibilla nevű olvasónknak! Érdekességek:

  • ma van a Postai világnap! 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet, melyet később Egyetemes Postaegyesületnek neveztek el. A 22 alapító ország között volt Magyarország is. Az egyesület 1948-tól az ENSZ szakosított intézménye, jelenleg több mint 160 ország a tagja.
  • 84 éve született John Lennon, a Beatles-együttes egyik alapító tagja,
  • és 80 éve ezen a napon Magyarországon kormányrendelet tiltotta meg a vendéglőknek a húsétel felszolgálását.
  • 74 éve ezen a napon látta meg a napvilágot Szikora János, Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató is.

HIDEGFRONT JÖN KECSKEMÉTRE

Szerdán átvonul felettünk egy felhő- és csapadéksáv, ami miatt már reggel esőre számíthatunk Kecskeméten. A front után már napos-felhős időben lehet részünk, a csapadéksáv elhaladtával ismét kiderül majd az égbolt. A déli-délnyugati szél azonban többfelé élénk lesz. Hajnalban 14, délután maximum 22 fokot mérhetünk majd a városunkban.

FOKOZOTT ELLENŐRZÉS VAN AZ UTAKON

A rendőrök 2024. október 7. és október 13. között ismét fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak Magyarország közútjain, így Kecskeméten is számíthatunk az újabb akcióra. Ezúttal a vezetés közbeni mobilozásra fognak fókuszálni az egyenruhások.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb