Közélet

Lázár János bejelentette, hogy mikor adják át a Budapest–Belgrád vasútvonalat, és jön a kedvezményes autópálya-matrica is

Hétfő délelőtt tartották Lázár János éves meghallgatását az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában. Az építési és közlekedési miniszter többek között arról számolt be, hogy 566 beruházás van folyamatban Magyarországon, 3056 milliárd forint összértékkel. Újdonság, hogy hamarosan kedvezményes autópálya-matricát kaphatnak a magyar családok.

Megtartotta éves beszámolóját Lázár János az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában. A meghallgatásán elhangzott, hogy az Építési és Közlekedési Minisztériumnál 1930-an dolgoznak. Ezenkívül felügyelnek 27 állami vállalatot, ez 61 ezer munkavállalót jelent, a közlekedési ágazat pedig 49 ezer főt foglalkoztat.

566 BERUHÁZÁS VAN FOLYAMATBAN

Az Index beszámolója szerint a miniszter a beruházásokkal kapcsolatban elmondta:

  • 566 beruházás van folyamatban, aminek az összege 3056 milliárd forint,
  • korábban felfüggesztésre került 274 beruházás, de ebből a csomagból 125 darabot újraindítottak,
  • 305 útépítési beruházás van folyamatban, köztük az M49-es Nyíregyházánál, a mohácsi Duna-híd, valamint egy új csomópont Kecskemétnél,
  • 164 magasépítési beruházás is folyamatban van, valamint épül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa, ami a Palotanegyed megújulását jelenti.

A miniszter ismertette továbbá, hogy az újdíjakból jelentős, több mint 800 milliárd forintnyi bevétele van az államnak évente, ezt döntően az átmenő árufuvarozók fizetik meg.

FEBRUÁR 20-A KÖRÜL ADJÁK ÁT A BUDAPEST-BELGRÁD VASÚTVONALAT

Lázár János a vasúttal kapcsolatban elmondta: 2010-től 103 projekt került megvalósításra. 1800 kilométernyi vasúti pályát újítottak fel. A vasútfejlesztésre kevesebbet költöttek, mint az útfejlesztésre, de Lázár János szerint ha megkérdeznek egy magyar állampolgárt, első helyen még mindig azt mondja, hogy legyen út és járda.

A kormány 1 milliárd euró hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól, amihez további 1 milliárd eurót tesz hozzá önerőként. Ezzel ezer kilométernyi vasút felújítása következik.

A legnagyobb vasúti beruházás a Budapest–Belgrád, február 20-a körül tervezik a pálya átadását, 160 kilométer per órás közlekedést terveznek, ami 3 óra utat jelent a két főváros között. Zajlik a Déli Körvasút építése is, ami katonai, biztonsági szempontból is fontos. Tervezik ugyanakkor a reptéri vasút megvalósítását, valamint vasúti körgyűrű is lesz.

KEDVEZMÉNYES AUTÓPÁLYA-MATRICA

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) több kérdéssel készült a meghallgatásra. Ő tette fel azt a kérdést például, hogy lesz-e kedvezményes, 24 órás vagy akár családi autópálya-matrica? Lázár János szavai szerint nyártól lehetnek a magyar családokat érintő kedvezmények az autópálya-matricákat érintően.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb