Közélet

Magyar Péter bejelentette a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás részleteit! Mutatjuk, kik kapják meg és azt is, mikor jön az első részlet

Mint megírtuk, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról döntött a kormány. A támogatás részleteiről Magyar Péter miniszterelnök csütörtökre ígért részletesebb tájékoztatást, ami most be is futott. A közösségi oldalára feltöltött videóban kiemelte, hogy a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családokban élő gyermekek kapják.

„A magyar családok számára a nyári szünetnek a gondtalan pihenés heteinek, hónapjainak kellene lennie. De Magyarországon ma sajnos szülők százezrei aggódnak, hogy kezdik meg a gyerekek az új tanévet. Miből lesz pénz táskára, tanszerekre vagy éppen új cipőre. Ezen változtatnunk kell, és változtatni is fogunk” – hangsúlyozta Magyar Péter.

AUGUSZTUSBAN JÖN AZ ELSŐ RÉSZLET

A miniszterelnök bejelentése szerint azt szerették volna, ha a segítség már az idei iskolakezdésre megérkezik, és olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötötték a támogatást, amelynél az állam már megállapította a rászorultságot. Ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. Ennek tükrében:

  • azok az iskolás gyermekek, akik ilyen rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, ők automatikusan jogosultak lesznek a 100 ezer forintos támogatásra,
  • ahogy az emelt összegű családi pótlékban részesülő tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is,
  • valamint a sajátos nevelési igényű gyerekek,
  • illetve a Dobbantó Programban, és a Műhelyiskolai Képzésben résztvevő fiatalok is.

A fentiek mellett minden olyan gyermek megkapja még a 100 ezer forintos támogatást, akik egyszülős családban nevelkednek, ahogy a gyermekvédelmi intézményekben vagy nevelőszülőknél élő gyermekek is.

Az első, 50 ezer forintos részletet augusztus 24-ig utalja ki a Magyar Államkincstár, míg második 50 ezer forintot novemberben, utalvány formájában kapják meg a családok.

EGYETLEN GYERMEK SE INDULJON HÁTRÁNYBÓL

A miniszterelnök szerint a cél az, hogy egyetlen gyermek se induljon hátrányból pusztán azért, mert családja nehéz anyagi helyzetben él, és az iskolakezdés ne jelentsen elviselhetetlen terhet a rászoruló családok számára. A kormány becslése szerint az új intézkedés mintegy 400 ezer magyar gyermeknek nyújt majd segítséget már az idei tanévkezdés előtt. Erre évi 40 milliárd forint költ majd a kormány.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb