Építési és Közlekedési Minisztérium
-
Közélet
Új KRESZ: akár családtagok is oktathatják majd a vezetést, szigorítanák a bevont jogosítvány visszaszerzését
Az Építési és Közlekedési Minisztériumnak 2025 márciusáig kell letennie a kormány asztalára a KRESZ megújítására vonatkozó szakmai javaslatait. Egy keddi…
-
Smart Kecskemét
Megindult a forgalom az M44-es gyorsforgalmi út két új felüljáróján, akadálytalanná vált a haladás Nagykőrös és Katonatelep között
Május 7-én adták át az M44 gyorsforgalmi út Szentkirály- Lakitelek közötti szakaszát és máris újabb forgalomba helyezésekről számolt be az…
-
Közélet
Röszkénél vagy Tompánál lesz a balkáni giga-határátkelő? Megvan, mikor dönt a kormány
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerint a kormány 2025 második felében fog arról dönteni, hogy Tompánál vagy Röszkénél épüljön…
-
Közélet
Jön az új KRESZ Magyarországon, sok minden változni fog
Régóta téma volt, most pedig megerősítették, hogy készül az új KRESZ, így több változásra is számíthatunk majd Kecskeméten. Mint kiderült,…
-
Közélet
Új forgalmi rend az Izsáki úton: csütörtöktől újabb útszakaszokat vehetnek igénybe a közlekedők
A Kecskemét, 52. sz. főút fejlesztése során újabb forgalmi rend kerül bevezetésre, melynek eredményeképpen újabb útszakaszokat vehetnek igénybe a közlekedők,…
-
Közélet
Befejeződött a Bányai Júlia Gimnázium energetikai korszerűsítése
Befejeződött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium energetikai korszerűsítése – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája az MTI-vel. A tájékoztatás szerint…
-
Közélet
Dübörög tovább a Kecskemét és Nagykőrös közötti út fejlesztése – rövidesen a körforgalom építési munkái is megkezdődnek
Nagy erőkkel zajlik a Kecskemét és Nagykőrös közötti út fejlesztése. A mintegy 10 kilométert érintő projekt során közel 3 kilométeren…