Kecskeméti arcok

Nagyon büszkék vagyunk! Kecskeméti esélyes is van a négy magyar űrhajósjelölt között

A Magyar Űrhajós Program (Hunor) sajtótájékoztatóján, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban mutatták be azt a négy űrhajósjelöltet, akik sikeresen teljesítettek a kiválasztási folyamatban, írta meg az Index. Dagad a mellünk a büszkeségtől, hiszen egyikük nem más, mint Cserényi Gyula, a Kecskeméti Repülő és Vívó Sport Egyesület egykori vívója, tudatta a sportklub. A négy jelölt egyike a Nemzetközi Űrállomáson végezhet majd kutatómunkát.

A NÉGY ŰRHAJÓSJELÖLT BEMUTATÁSÁNÁL FARKAS BERTALAN IS JELEN VOLT

Az Index beszámolója alapján Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy történelmi pillanathoz ért a magyar tudomány és ezzel egész Magyarország, bemutatják, hogy hosszú kiválasztási folyamat eredményeként kiket választottak ki, akik közül valaki 2024 végén, 2025 elején a Nemzetközi Űrállomáson végezhet tudományos munkát. Ferencz Orsolya őszintén reméli, hogy ez a történelmi pillanat legalább olyan erővel hat majd a magyar tudományos szektorra, mint korábban Farkas Bertalan utazása, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón.

Farkas Bertalan Fotó: index.hu

TÖBB MINT 240 PÁLYÁZAT ÉRKEZETT BE

Mint ahogy a Szeged365.hu megírta, több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe. Ennek nyomán több mint 240 ember adta be a pályázatát, mélytengeri archeológus, asztrofizikus, biokémikus, közgazdász, közlekedésmérnök, vadász és közforgalmi pilóta, jogász, orvos és filozófus is volt a jelentkezők között, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben.

ŐK A JELÖLTEK, AKIK KÖZÜL ELDŐL, KI MEHET A NEMZETKÖZI ŰRÁLLOMÁSRA

  • Cserényi Gyula, a Kecskeméti Repülő és Vívó Sport Egyesület egykori vívója – 33 éves  erősáramú villamosmérnök, a Robert Bosch vállalat ipartelepén felelt a magasfeszültségű elektromos hálózat üzemeltetéséért. Az elmúlt években az akadályfutás az első számú sportja. 
  • Szakály András – 40 éves repülőgép-tervező mérnök, budapesti tanulmányai után dolgozott a repülőgép-iparág óriásainál, valamint kis, feltörekvő cégeknél is Ausztriától Nagy-Britanniáig. Legutóbb Münchenben egy 120 fős mérnökcsapatot vezetett, elektromos meghajtású repülő prototípusát tervezték. 
  • Kapu Tibor – 31 éves fejlesztőmérnök, a Műegyetemen végzett gépészmérnökként,  dolgozott a gyógyszeriparban, hibrid autók akkumulátorával, majd űrhajósok sugárzásvédelmét szolgáló fejlesztéseken. Ejtőernyősként 38 ugrás van már mögötte.
  • Schlégl Ádám – 33 éves klinikai ortopédsebész, a Pécsi Tudományegyetemen végezte orvosi tanulmányait, majd a PhD-fokozathoz szükséges kutatómunkáját is. Az elmúlt években gyakorló szakorvosként a tumorsebészetre specializálódott, egyetemi oktató, feketeöves karatemester, állt már hatezer méter feletti csúcson a Himaláján.

Forrás: Kecskeméti Repülő és Vívó Sport Egyesület FB oldala/index.hu

Fotók: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb