Kikapcs

Napi cukiság: megérkezett az idei első gólya Bugacra

Bugacra is megérkezett az első fehér gólya március 14-én, kedden – mondta el Varga Péter, természetvédelmi őrkerület-vezető. A párnak egyelőre még csak az egyik tagja landolt a fészekben, tájékoztatott a Kiskunsági Nemzeti Park.

RENDSZERINT A HÍMEK JÖNNEK VISSZA HAMARABB ÉS AZONNAL BELEKEZDENEK A FÉSZEK TATAROZÁSÁBA

Mint írták, a fehér gólyák többsége március második felében, Sándor-nap után tér vissza afrikai telelőhelyéről. Persze minden évben vannak, amelyek jóval korábban, már februárban hazatérnek, de előfordulnak áttelelő példányok is a Kárpát-medencében. Rendszerint a hímek jönnek vissza hamarabb, és azonnal bele is fognak a fészek tatarozásába.

A TAVALYI ASZÁLYOS ÉV ELLENÉRE VOLT, AHOL ÁTLAG FELETT SZÜLETTEK FIÓKÁK

A Kiskunsági Nemzeti Park beszámolója szerint tavaly a rendkívül aszályos év ellenére a fehér gólyák költési sikere átlagosnak volt mondható hazánkban, sőt, egyes helyeken még az átlagnál magasabb fiókaszámot is tapasztaltak a szakemberek. Költési sikerükhöz múlt évben hozzájárult az is, hogy nem volt olyan hideg és esős időszak sem, amikor a fiókák megfázhattak, elpusztulhattak volna. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által összegzett országos adatok szerint 2022-ben a sikeres párokra számolt átlagos fészkenkénti fiókaszám 2,77, míg az összes költőpárra számított 2,33 volt.

Fotó: Molnár László/knp.hu

CSÖKKEN A GÓLYÁK SZÁMA HAZÁNKBAN

Hazánkban ötévente végeznek országos fehérgólya-felmérést. Az 1940-es években az adatok szerint 15-16 ezer pár költött nálunk, majd drasztikus csökkenés indult meg. Jelenleg 4100 párra becsüli a hazai állományt az MME. Állománycsökkenésük fő oka a természetközeli élőhelyek mennyiségének és kiterjedésének csökkenése, valamint az intenzív mezőgazdálkodás miatt csökkenő táplálékmennyiség.

Forrás és fotó: knp.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb