Blog

Széles mosolyt elővenni: befutott az első Google Streetview autó Kecskemétre

…sőt, Peti nevű olvasónk már le is fotózta az autót, amely a kecskemétieket hivatott lefotózni (szóval, ez most a fotózás fotózása, őrület). A kép ma reggel készült a Petőfi Sándor utcában, a szemfüles Kecskemét365 Paparazzi a szalagház mögött csípte el a Google-féle Opel Astrát.

BEJÁRJÁK MAGYARORSZÁGOT, MEG PERSZE A HÍRÖS VÁROST (IS)

Gyakori látvány lesz Kecskeméten a kékség, a világcég pár nappal ezelőtti közleménye szerint ugyanis az idén tavasszal újra felbukkannak a magyar utakon a Google Streetview autói. A következő hónapokban az ország számos pontját, köztük

  • Kecskemétet,
  • Sopront,
  • Szekszárdot,
  • Mezőtúrt,
  • Szentest,
  • Tapolcát,
  • Karcagot,
  • Baját
  • és Miskolcot is érinteni fogják

– tudtuk meg a Google magyarországi sajtóirodájától. Az idei bejárás fő célja az Utcakép városokról és azokat összekötő utakról készített fotóinak frissítése a Google Térképen.

“A Google tisztában van azzal, hogy a települések és az őket összekötő utak infrastruktúrája folyamatosan változik, ezért képeit rendszeresen frissíti, ezzel segítve az embereket a biztonságos és pontos tájékozódásban”

– jegyezték meg. A szolgáltatás 2013 óta érhető el Magyarországon (így Kecskeméten is), azóta a helyi képanyagot rendszeresen frissítik, hogy az a lehető legpontosabban tükrözze a valóságot. Az autók mellett gyalogosan és biciklivel is bejárják az ország különleges pontjait.

PONT A KAMERÁT SZERELTÉK, AMIKOR PETI ELCSÍPTE A PILLANATOT

Az olvasói fotó (amely a Kecskemét365 eddig mindössze 24 órás történetében az első volt) egy egészen epikus pillanatot örökített meg, a képen az látható, amint a német rendszámos autóra éppen felszerelik (vagy megigazítják) a kamerát:

Hálásan köszönjük az olvasói fotót, tudósítást! Láttál valamit Kecskeméten és környékén, amely szerinted izgalmas lehet a Kecskemét365 olvasói számára? Küldd el Facebook üzenetben vagy az [email protected], légy Te is Kecskemét365 Paparazzi!

'Fel a tetejéhez' gomb