Kikapcs

Parádés évad elé néz a Kecskeméti Nemzeti Színház – a musicaltől a thrillerig számos kedvelt műfaj érkezik, bejelentették az új produkciókat

Parádés produkciókkal készül a Kecskeméti Nemzeti Színház a 2023/24-es évadra. A musicaltől a thrillerig, balettől a koncertszínházig, operától a mesejátékig számos kedvelt műfajt felölel a repertoár, mely során tizenhárom bemutatót láthat a színházszerető közönség, tudatta szerkesztőségünknek küldött közleményében a teátrum.

AZ ÚJ ÉVAD SZLOGENJE: “ÉGI BOLDOGSÁGGAL FŰSZEREZVE”

Mint írták, az új évadhoz új szlogen dukál, amellyel a teátrum a kétszázötven évvel ezelőtt született Csokonai Vitéz Mihályról kíván megemlékezni. A reményhez című vers a költő egyik legjelentősebb műve, ami magában foglalja a vezetőség és a társulat arra való reményét, hogy az elmúlt évek nehézségei után ezután végre akadálymentes évad következhet. A 2023/24-es évad szlogenje: “Égi boldogsággal fűszerezve”. Ezzel a szellemiséggel tekint a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a jövőbe.

“MINDEN REMÉNYÜNK SZERINT A NEHÉZ IDŐSZAKNAK VÉGE”

„Nagy büszkeség számomra, hogy a negyedik igazgatói ciklusom első évadtervét adhatjuk most át” – kezdte beszédét Cseke Péter direktor az évadbejelentő sajtótájékoztatón. „Bátran állíthatom, hogy a mögöttünk hagyott időszakban – több turnusban – jelesre vizsgáztunk alkalmazkodókészségből. Nem szeretnék már sokat beszélni a korábbi krízisekről, a legfontosabb, hogy minden reményünk szerint a nehéz időszaknak vége, és nem lesz több megszorítás, nem kell újra bemutatókat elhagynunk. Köszönetemet szeretném kifejezni a közönségünknek, akiknek az újbóli kiállása mellettünk igazán megható. Lényegében a legutóbbi újranyitás pillanatától fogva itt vannak velünk, és élettel töltik meg mindhárom játszóhelyünk nézőterét.”

ISMÉT NAGYSZÍNHÁZI MUSICALLEL INDUL AZ ÉVAD

„Az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy akad néhány olyan hagyomány, amit érdemes követnünk: például azt, hogy az évadot egy grandiózus musicalbemutatóval kezdjük a nagyszínházban. Így a jövő évadot Az Ég tartja a Földet című musical nyitja majd. A kamaraszínházban pedig ugyanilyen hagyományt teremtett az, hogy egy nagy sikerű vígjátékot mutatunk be az évad elején, jelen esetben a Ne most, drágám! című bohózatot – fogalmazott Szente Vajk főrendező.

NÉGY OLYAN ELŐADÁS IS ÉRKEZIK, AMELYNEK ALAPJA FILMFORGATÓKÖNYV

A műsortervben a „mozis” történetek kerültek reflektorfénybe: négy olyan előadás is található a repertoárban, amelynek alapja filmforgatókönyv. A jól ismert címek mellett a kísérletezőkedvnek is teret hagytak, az évad végén különleges előadás vár a színházbarátokra, amely a koncert és a színház izgalmas elegyével csábítja a nézőket.

A GYERMEKEKET A KIS HERCEG CÍMŰ MESEJÁTÉKKAL ÖRVENDEZTETIK MEG

„A 2023/2024-es évad olyan izgalmas sokszínűségben fog megvalósulni, ami  minden színházi alkotóművész számára örömöt és kihívást jelent majd egyszerre. Egymás mellett látni és játszani klasszikus magyar és kortárs hollywoodi filmsikerek színpadi adaptációit, valamint olyan szerzőket, mint Csokonai Vitéz Mihály és a drámairodalom óriása, Anton Pavlovics Csehov, olyan lehetőségeket vetít elénk, amelyekkel nézőink és magunk örömére egyaránt tehetünk” – fejtette ki gondolatait Sipos Imre prózaitagozat-vezető, aki a gyermekeket örvendezteti majd meg A kis herceg című mesejáték rendezésével.

KÉT ÚJ RENDEZŐ ÉRKEZIK KECSKEMÉTRE

A kecskeméti közönség által már jól ismert rendezők, Barta Dóra, Cseke Péter, Jankovics Anna, Kovács Lehel, Pataki András, Szente Vajk és Szerednyey Béla mellett két új rendezővel ismerkedhetnek meg a nézők az új évadban: Márkó Eszterrel és Lévay Viktóriával. Mint a sajtótájékoztatón elárulta, egy újabb álma vált valóra Lévay Viktóriának azzal, hogy vidéken rendezhet. Megilletődve, de izgatottan készül a közös munkára a kecskeméti társulattal.

10 ÉVES FENNÁLLÁSÁT ÜNNEPLI A KECSKEMÉT CITY BALETT

„Az immáron 10 éves Kecskemét City Balett a jubileumát ünnepli az évadban, amelynek során az új táncszínházi bemutatón kívül az eddigi évek legemlékezetesebb momentumait is felidézik majd, különböző eseményeken” – ismertette a jövő évadra vonatkozó terveket Barta Dóra művészeti vezető. A balett bemutatója a Carmina Burana lesz, Barta Dóra  rendezésében és koreográfiájában, ami Carl Orff zeneszerző kimagaslóan legnépszerűbb alkotása, egyben elsöprő erejű zenemű. A táncművészek továbbá az eddigieknek megfelelően a színház zenés produkcióiban is nagy részt vállalnak személyes közreműködésükkel.

REPETÁZHATNAK A NÉZŐK AZ ADVENTI KONCERTBŐL

Károly Kati zenei vezető elárulta: a következő évad zenés bemutatói tükrözik azt a törekvést, hogy a teátrum a lehető legtöbb műfajban kínáljon magas nívójú előadásokat a kecskeméti közönség számára. „Új magyar musical, zenés vígjáték és olasz vígopera is megtalálható a 2023/24-es évadtervünkben, továbbá a karácsonyi ünnepkör részeként ismét adventi koncerttel készülünk zenekari és énekkari művészeinkkel” – tért ki a zenei tagozatot érintő jövő évi feladatokra.

EZEK A PRODUKCIÓK VÁRNAK RÁD AZ ÚJ ÉVADBAN

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2023/24-es évadterve:

Nagyszínház:

  • SZIKORA RÓBERT – LEZSÁK SÁNDOR – ZSUFFA TÜNDE:
    AZ ÉG TARTJA A FÖLDET musical (rendező: Cseke Péter)
  • BOLBA TAMÁS – SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA: MESEAUTÓ musical (rendező: Szente Vajk)
  • GIACOMO PUCCINI: GIANNI SCHICCHI opera (rendező: Cseke Péter)
  • CARL ORFF: CARMINA BURANA balett (rendező-koreográfus: Barta Dóra)
  • MARC NORMAN & TOM STOPPARD forgatókönyve alapján színpadra alkalmazta LEE HALL SZERELMES SHAKESPEARE vígjáték (rendező: Pataki András)

Kelemen László Kamaraszínház:

  • RAY COONEY és JOHN CHAPMAN:
    NE MOST, DRÁGÁM! bohózat (rendező: Szerednyey Béla)
  • PATRICIA HIGHSMITH regénye alapján színpadra alkalmazta MARK LEIPACHER: A TEHETSÉGES MR. RIPLEY thriller (rendező: Kovács Lehel)
  • ANTON PAVLOVICS CSEHOV: HÁROM NŐVÉR színmű (rendező: Szente Vajk)
  • TIM FIRTH: NAPTÁRLÁNYOK színmű (rendező: Lévay Viktória)                                                                                      

Ruszt József Stúdiószínház:

  • CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: AZ ÖZVEGY KARNYÓNÉ vígjáték (rendező: Márkó Eszter)
  • FELHANGOLVA EGY KOLTAI-NAGYSZEKUNDDAL koncertszínház (rendező: Kovács Lehel)

Gyermekdarabok a nagyszínházban:        

  • ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY:
    A KIS HERCEG mesejáték (rendező: Sipos Imre)
  • KOLOZSI ANGÉLA: A BESZÉLŐ FA mesejáték (rendező: Jankovics Anna)

A 2023/24-es évadban is műsoron marad: A miniszter félrelép, a Luxemburg grófja, az Elisabeth, a Kököjszi és Bobojsza, valamint a Tigris és hiéna.

Forrás és fotók: Kecskeméti Nemzeti Színház

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb