Mindenmás

Korai öröm: egy napig sem örülhetett zsákmányának a jánoshalmi tolvaj, a rendőrök rögtön a nyomába eredtek

Nem sokáig örülhetett zsákmányának az a 22 éves fiatal, aki még múlt hét szerdán tört be és rabolt ki egy jánoshalmi boltot. Az egyenruhások mindössze fél nap alatt nyomára akadtak a betörőnek, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

KIVÁGTA A SZÚNYOGHÁLÓT ÉS AZ ABLAKON KERESZTÜL BEMENT AZ ÜZLETBE

Tájékoztatásuk szerint az egyik jánoshalmi bolt tulajdonosa múlt héten szerda este 19 órakor bezárta az üzletét, majd röviddel később haza is ment. A riasztót élesítette ugyan, de egy kis bukóablakot nyitva hagyott szellőztetni. Ezt használta ki egy ismeretlen: kivágta a szúnyoghálót, majd az ablak biztosító részét kiakasztotta és bement a kereskedésbe. A hívatlan látogató pillanatokon belül átkutatott mindent, majd gyorsan távozott, alig kerülve el a riasztásra megérkező rendőröket.

A RENDŐRÖK AZONNAL SEJTETTÉK, KI LEHET A BETÖRŐ

Az egyenruhások a biztonsági és térfigyelő kamerák felvételei alapján azonnal sejtették, hogy ki lehet a betörő, így a keresésére indultak. A helyi körzeti megbízott csütörtökön késő délelőtt meg is találta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves helybélit, akit elfogott és előállított.

A FIATAL SZABADLÁBON VÉDEKEZHET

A fiatalt a nyomozók lopás bűntettével gyanúsítják. A férfit kihallgatását követően szabadon bocsátották, így jelenleg szabadlábon védekezhet, de vizsgálják, hogy más vagyon elleni bűncselekmények elkövetőjeként szóba jöhet-e.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb