Mindenmás

Avartűz miatt a Katasztrófavédelem leállíttatta a vasúti forgalmat egy szakaszon: hosszabb menetidőre számíthatunk a kecskeméti vonalon (frissítve)

Avartűz miatt Szatymaz és Kiskundorozsma között a Katasztrófavédelem – az oltás idejére – leállíttatta a vasúti forgalmat. A Budapest-Cegléd-Szeged vonalon hosszabb menetidőre kell számítani, tudatta közösségi oldalán a Mávinform csütörtökön kora délután.

Mint írták, a Szegedről a Nyugati pályaudvarra 12:43-kor elindult Napfény InterCity (IC 725) nyílt vonalon várakozik.

A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint mintegy három hektáros területen kapott lángra magas fű és bozótos. A szegedi hivatásos és a sándorfalvi önkéntes tűzoltók négy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltják a lángokat. Az erős szél nehezíti az oltást. A tűzeset a vasúti forgalmat akadályozza.

EZ MÉG MINDIG NEM A VONATOK HETE

Ez még mindig nem a vonatok hete: a héten már harmadjára történt fennakadás a vasúti közlekedésben. Szerdán járműhiba miatt 40 perc késéssel közlekedett Kecskemét felé az egyik InterCity, hétfőn pedig arról számoltunk be, hogy a kiáramló gőztől égési sérülést szenvedett több utas egy motorvonaton Hodásznál.

FRISSÍTVE: ELOLTOTTÁK A LÁNGOKAT, ISMÉT MEGINDULT A VONATKÖZLEKEDÉS

A Mávinform tájékoztatása szerint háromnegyed kettőkor megindulhatott a vonatforgalom Szatymaz és Kiskundorozsma között. Két Napfény InterCity (IC725, IC704) menetideje 45-50 perccel nőtt. Délután helyreállhat a menetrend a szegedi vonalon.

Mint a Katasztrófavédelem írta, a szegedi hivatásos, valamint a sándorfalvi és a balástyai önkéntes tűzoltók négy vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a lángokat. Jelenleg utómunkálatokat végeznek.

Forrás: MÁVINFORM FB/bacs.katasztrofavedelem.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb