Közélet

Orbán Viktor bejelentette: komoly béremelés, gazdasági fellendülés várható, de szólt arról is, miről nem szabadna dönteniük az „okoskodó tojásfejűeknek”

Orbán Viktor péntek reggel interjút adott a Kossuth rádióban. A beszélgetés alatt többek közt szóba került a magyar infláció, a várható gazdasági növekedés, a háború, és az is, hogy miről nem szabadna dönteniük az „okoskodó tojásfejűeknek”, írta meg az Index.

“NAGY BAJ LESZ, HA AZT CSINÁLJUK MOST, AMIT EDDIG”

Orbán Viktor azzal kezdte az interjút, hogy a magyar politikában a semlegesség kifejezést az elmúlt 100 évben gyakran használtuk, de inkább katonai-politikai kifejezésnek tűnik, semmint gazdaságinak. “De most olyasmi történik a világban, világgazdaságban, hogy érdemes bevezetni ezt a fogalmat és megbarátkozni vele” – mondta a miniszterelnök. E ponton visszautalt arra, hogy az Európai Központi Bank korábbi elnöke, Mario Draghi elkészített egy több száz oldalas tanulmányt. Orbán Viktor szerint ebből az derült ki, hogy nagy baj van, óriási versenyképesség-vesztést szenved el Európa, és nagy baj lesz, ha azt csináljuk most, amit eddig csináltunk. „Ellép tőlünk az USA és Kína is” – fogalmazott a kormányfő. 

“MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA A BLOKKOSODÁS TRAGÉDIA LENNE”

Orbán Viktor ezután arról beszélt, hogy a világrendszerváltás, illetve Ázsia felemelkedése egy létező és aktuális dolog, amit figyelembe kell venniük a politikusoknak. „Lehet versenyezni, vagy lehet diszkvalifikálni a versenytársat. Kérdés, hogy melyik szolgálja az érdekünket. Magyarország számára a blokkosodás tragédia lenne. Ha kettévágás történik, akkor mi perifériára szorulunk” – fogalmazott, majd hozzátette: “Magyarországnak versenyeznie kell, az a jó, ha egységes a világgazdaság, és elkezdünk versenyezni a többiekkel. Nekünk semlegesség kell, nem szabad, hogy bezárjanak minket keletre vagy nyugatra” – mondta el.

“BRÜSSZEL TÉVED, ÉS RÁ KELL ŐKET VENNI, HOGY VÁLTOZTASSANAK”

A kormányfő elmondta: a gazdasági semlegesség fogalma eddig kimaradt a közbeszédből, pedig ez szolgálja leginkább az embereket érdekét. Kitért arra is, hogy a kínai autókra kivetett uniós vámot az EU többi államának vezetője is ellenzi, de az Európai Bizottság nem hallgat még rájuk sem. Mint mondta, kulcskérdés az autóipar, fontos, hogy fennmaradjon. “Nagyon sok olyan jelentős szereplő van a politikában és gazdaságban is, aki úgy gondolkodik, mint Magyarország” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az ő segítségükkel kell megváltoztatni a brüsszeli politikát. Mint mondta: nem szabad abból kiindulni, hogy Brüsszelben „okosabbak, mint mi”, mert Brüsszel téved, és rá kell őket venni, hogy változtassanak. 

GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS, 3% ALATTI INFLÁCIÓ

A kormányfő arról is beszélt: élénk diskurzus zajlik Magyarországon a gazdaság helyzetéről. Sok rosszat is lehet hallani a magyar gazdaságról, pedig most a fellendülés kapujában áll szerinte. Megjegyezte azt is, hogy a rossz dolgok „egy része ismerethiányből, más része politikai ferdítésből fakad”, majd több dolgot is felsorolt azzal kapcsolatban, hogy szerinte miért kedvező a helyzet. “Az infláció 3 százalék alá kezd visszaesni” – mondta egyrészt Orbán Viktor. Nem sokkal később, a hazai fogyasztás kérdésére utalva hozzátette: „Akinek pénze van, az fogyaszt, vagy takarékoskodik, de ezt döntsék el az emberek, hogy mit szeretnének, ne a közgazdászok.”

„Akárhogy is nézzük, egy 4 százalék körüli fogyasztás van, tehát az emberek többet költenek. Mi kell ehhez? Az, hogy többet keressenek, emellett, hogy akarjanak költeni” – mondta e témában a kormányfő, aki szerint a magyar fogyasztás még így is jobb az uniós átlagnál.  Mindeközben arról is beszélt, hogy a hazai beruházási átlag szintén jobb az európainál, és arról is, hogy a turisztikai számok rekordot dönthetnek idén. „Soha annyi magyar nem nyaralt, mint az idén, sem itthon, sem külföldön” – jegyezte meg. 

KOMOLY BÉREMELÉSSEL SZÁMOL

Továbbá kitért a béremelések kérdésére is, és elmondta: „A bérekről való beszéddel óvatosan kell bánni. A bérnövekedés kívánatos dolog, de észszerűen kell történnie, így jobb, ha azok döntenek róla, akik csinálják. Az a legjobb, ha megállapodnak a munkavállalók és munkaadók” – fogalmazott Orbán Viktor, majd megjegyezte: szerinte komoly béremelések várhatóak a közeljövőben. „A mozgástér nem csekély, tehát komoly béremeléssel számolok […] Fönn tud maradni a következő két-három évben egy érzékelhető bérnövekedés Magyarországon. Ez is része annak a fellendülés előtti állapotnak, amiről beszélek” – mondta.

A HARMADIK LEGJOBBAN NÖVEKVŐ GAZDASÁG LEHET A MAGYAR?

A kormányfő később arról is beszélt: „Brüsszelt nem lehet azzal megvádolni, hogy nyakló nélkül földicsérné Magyarországot”, de még ők is azt mondják, hogy Magyarország a 3. legjobb ország lesz gazdasági növekedésben. Ugyanakkor hozzátette: “egy olyan dolog van, ami keresztül tudja húzni az elképzeléseinket, a háború […] úgyhogy nekünk egy ellenségünk van, a háború.” A háborúval kapcsolatban később úgy fogalmazott, hogy azt az ukránok vívják az oroszok ellen, nem Európa. „Másszunk már ki a lövészárokból, és vegyük észre, hogy ez nem a mi háborúnk” – fogalmazott.

ÚJABB BÉKEMISSZIÓ, VÁRATLAN KEZDEMÉNYEZÉSEK VANNAK KILÁTÁSBAN?

Majd – a korábbi békemisszióiról beszélve – megjegyezte: mindenkinek az az érdeke, hogy tűzszünet és béketárgyalás legyen, mert „jól láthatóan” nincs megoldása a háborúnak a harctéren. „A világ normális gondolkodású része mindig is békepárti volt. Nekünk azt kellett elindítani békemisszióval, hogy elkezdjenek gondolkodni a békéről az európai vezetők. Mindenkinek az az érdeke, hogy tűzszünet legyen” – fogalmazott Orbán Viktor. „A békemissziónk elindította az erről való gondolkodást és vitát. Elkezdődött a párbeszéd a békéről, és egyre több olyan ország van, akik csatlakoznának ehhez” – tette hozzá a miniszterelnök, majd közölte: “vannak még a tarsolyomban békemissziós akciók, a következő időszakban is lesznek váratlan kezdeményezéseink”.

AZ UNIÓS FORRÁSOKRÓL ÉS A HATÁRELLENŐRZÉSEKRŐL

Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a felfüggesztett uniós forrásokkal, Orbán Viktor azt mondta:  nem úgy néz ki, hogy egyhamar megoldódik az ügy, de a kormány nem engedi el ezt a kérdést, és előbb-utóbb meg fogjuk kapni a pénzt. Nem sokkal később rátért arra is, hogy Olaf Scholz német kancellár a minap a határellenőrzés szigorítására szólított fel. “„Minden elismerésem a német kancelláré […] de nem magától jutott erre a következtetésre. Azért jutott erre a következtetésre, mert migránsok megkéseltek néhány választópolgárt az utcán” – mondta erről Orbán Viktor. Hozzátette: Magyarországból nem lett bevándorlóország, a nyugat-európai országok viszont azzá váltak, ezért van szükség a határvédelemre, és most Németországban is ráébredtek erre.

“IDEJE, HOGY HÚS-VÉR EMBEREK DÖNTSENEK A TOJÁSFEJŰEK HELYETT

„Nem szabad megbüntetni minket azért, mert védjük a határainkat. Az Európai Unióban nem kérdezték meg az embereket arról, hogy jó-e a migráció, az elitek ezt eldöntötték” – mondta ezután a  kormányfő, aki szerint Magyarország kivétel volt ezalól, és ezért sem lett bevándorlóország. “Ideje, hogy hús-vér emberek döntsenek erről a sok okoskodó tojásfejű helyett – mondta az interjú legvégén a migráció kérdéséről Orbán Viktor. 

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb