Mindenmás

Napi Pakk: egy órával többel alhattunk, és igazi őszi időjárásra számíthatunk városunkban

Vasárnap igazi őszi, borongós időjárásban lesz részünk Kecskeméten és a téli időszámítás is megérkezett: hajnal 3-ról 2-re tekertük vissza az órakat. Itt a napi pakk!

MAI NÉVNAPOSOK ÉS ÉRDEKESSÉGEK

Nagyon boldog névnapot kívánunk minden Dömötör, Albin és Ametiszt nevű olvasónknak! Érdekességek:

  • 167 éve H. E. Smith szabadalmaztatta a forgótárcsás mosógépet.
  • Ma 78 éves Hillary Clinton, egykori First Lady, jogász, New York-i szenátor, külügyminiszter, demokrata elnökjelölt.
  • 41 éve Arnold Schwarzenegger főszereplésével bemutatták a Terminátor című filmet.
  • 27 éve leadták a Barátok közt című sorozat első két epizódját.

MINDENKI KIPIHENT?

Egy órával többet alhattunk Kecskeméten, ugyanis hajnali 3-ról 2 órára kellet visszaállítani az órákat. Azonban ennél ez többet jelenthet: a Magyar Alvás Szövetség elnöke elmondta, azzal, hogy „ráncigáljuk” az órát, kizökkentjük magunkat az úgynevezett cirkadián ritmusból, felborítjuk a megszokott rutint, amihez hozzá tartozik a fekvési és kelési idő is. Emiatt lehetünk ma fáradtabbak vagy ingerületbbek is.

BORULT ÉGBOLT ÉS HIDEGFRONT

Vasárnap egész nap borult lesz felettünk az ég Kecskeméten, és hidegfront is okozhat kellemetlenségeket az arra érzékenyeknek. Jó hír azonban, hogy csapadék csak elszórtan alakulhat ki, és a szél is gyenge lesz, kellemes 15 fok körüli hőmérséklettel.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb