Közélet

Pénzért végzett nemátalakító műtéteket két orvos a kiskunhalasi kórházban – most vádat emeltek ellenük

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt annak a két orvosnak valamint további két társuknak az ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a kiskunhalasi kórházban – tájékoztatott az ügyészség kedden.

Kiemelték, hogy a vádirat szerint az egyik vádlott urológus szakorvosként nemátalakító és egyéb műtéteket, valamint azokhoz kapcsolódó vizsgálatokat és kezeléseket nyújtott pácienseinek, magánrendelés keretében. Mivel a doktor a kórházban is alkalmazásban állt, ezért magánegészségügyi célokra annak műtőjét nem vehette volna igénybe. A vádlott ennek ellenére 2022-ben megállapodott a kórház vezetőségével – két vádlott-társával –, hogy a vonatkozó jogszabályok megkerülésével, munkaidő után használhassa a műtőket.

AKÁR EGYMILLIÓ FORINTOT IS ELKÉRHETTEK A MŰTÉTEKÉRT

Az ügyészség tájékoztatása szerint a doktor a műtéteket rendszerint vádlott-társával, a másik orvossal együtt végezte 600.000-1.000.000 Ft közötti összegű térítési díjak ellenében, melyeket részben a cége, részben egy alapítvány számlájára utaltatott. Az elvégzett beavatkozásokhoz nem csak a kórház infrastruktúráját használták jogosulatlanul, de az operációkat ezen felül a társadalombiztosítás terhére, a magánbetegek osztályra történt felvételével hajtották végre. A társadalombiztosítási támogatások jogosulatlan igénylésével a vádlottak összesen több, mint 15 millió forinttal károsították meg a költségvetést.

VESZTEGETÉS ÉS KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS MIATT IS FELELNIÜK KELL

A főügyészség a műtéteket végző vádlottakat a nekik ezért térítési díjakat fizető pácienseik számához igazodó rendbeliségű vesztegetés elfogadásával, valamint – közreműködésük szerint – jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. Két társukkal szemben folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt került sor a vádemelésre. A szabadlábon védekező terheltek bűnösségének kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Az elfogásról korábban egy videót is közzétettek, íme:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb