Magyar Péter után most Orbán Viktor is országjárásra indult
Nemrég Magyar Péter újra országjárásba kezdett, amelynek tervezett állomásai között Kecskemét is szerepel, most pedig Orbán Viktor is útnak indult. A Fidesz elnöke a következő időszakban valamennyi megyei választmány tagjaival találkozik – erősítette meg Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója.
A POLITIKAI HELYZETRŐL ÉS A FIDESZ JÖVŐJÉRŐL IS BESZÉLNEK
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a megbeszélések nem csupán a párt szervezeti működésével kapcsolatos technikai kérdésekről szólnak. A találkozókon szóba kerül a politikai helyzet, a közösség összetartása, valamint Magyarország és a Fidesz jövője is. A kommunikációs igazgató szerint ezek elsősorban kérdezz-felelek jellegű beszélgetések: a megyei választmányok tagjai közvetlenül tehetik fel kérdéseiket a Fidesz elnökének – írta meg a Telex.
MÉG 17 MEGYÉBE ELLÁTOGAT
Az országjárás eddig két megyét érintett, a tervek szerint pedig további 17 megyei választmánnyal találkozik Orbán Viktor. Az út során nincsen előre meghatározott végdátum, az időpontokat az egyes megyei választmányok üléseihez és Orbán Viktor programjához igazítják. A találkozókon eddig Lázár János is részt vett, Havasi Bertalan ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelent közös országjárást. A mostani egyeztetések a kommunikációs igazgató szerint nem kapcsolódnak közvetlenül ahhoz a nyári felméréshez sem, amelyben Lázár János a Fidesz szervezeti, infrastrukturális és személyi állapotát vizsgálta.
NEM NYILVÁNOS LAKOSSÁGI FÓRUMOKRÓL VAN SZÓ
Orbán Viktor mostani országjárása nem nyilvános lakossági fórumokból áll. A Fidesz elnöke az adott megyei választmány ülésén vesz részt, ahol a választmány tagjaival folytat egyeztetést.



