Közélet

Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól

„Mivel telefonon nem sikerült elérnem Lezsák Sándort, ezért itt szeretnék tőle bocsánatot kérni, amiért a Levéltár informatikai rendszerének hibája miatt tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába” – írta csütörtökön délelőtt a közösségi oldalára Magyar Péter, miután az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára közleményben tette közzé, hogy az egykori országgyűlési alelnök neve egy hiba miatt jelent meg a nyitottaktak.hu adatbázisában.

Lezsák Sándortól nem csak Magyar Péter, hanem a levéltár is elnézést kért, továbbá kiemelték, hogy folyamatban van a probléma kivizsgálása és elhárítása. A közlemény szerint Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.

MEGTESZIK A SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉST

“Az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdték, és megteszik a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében” – írták. Lezsák Sándor egyébként szerdán közleményben kérte ki magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, egyben kijelentette: nem volt ügynök, őt figyelték meg.

További részleteket itt találsz:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb