Kikapcs

Nyílt hetet tart a kecskeméti Repülődandár: haditechnikai, harcászati bemutatókkal és vadászgép-szimulátorral várják az iskolásokat

Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár 2023. május 30 – június 2. között nyílt hetet tart általános- és középiskolás, valamint felsőoktatási intézmények nappali tagozatos diákjai számára Kecskeméten, tudatták közösségi oldalukon.

NAPONTA LEGFELJEBB 600 LÁTOGATÓT FOGADNAK MAJD

Az MTI-nek küldött tájékoztató szerint május 15-ig várják az általános és középiskolás, valamint a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos diákjainak jelentkezését. A nyílt napi programokon kizárólag előzetes regisztrációval lehet részt venni – írták. A közlemény szerint csoportonként 38 gyermek vagy fiatal jelentkezhet két felnőtt kísérővel és naponta legfeljebb hatszáz látogatót fogadnak majd.

HADITECHNIKAI, HARCÁSZATI BEMUTATÓKKAL ÉS VADÁSZGÉP-SZIMULÁTORRAL VÁRJÁK A DIÁKOKAT

A nyílt hét programjai között korábbi és jelenleg hadrendben lévő repülőgépek statikus és dinamikus bemutatói, valamint haditechnikai, harcászati és őrkutya bemutatók szerepelnek. A diákok kipróbálhatják a vadászgép-szimulátort, fényképezkedhetnek katonákkal, megismerhetik a pilóták ruháját, katonai toborzási tájékoztatást kaphatnak, miközben meghallgathatják a katonai zenekart is.

A bérelt busszal érkező csoportok behajthatnak a bázis területére, ahol az e célra kijelölt katonai sátrakban fogyaszthatják el enni- és innivalójukat. További információ az [email protected] e-mail címen, vagy a 0676510800-as telefonszámon, a 2542-es melléken kérhető – írták a közleményben.

Forrás: MTI/MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár FB

Fotó: MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb