Kikapcs

A Hírös városba érkezik a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál: skandináv páros és világhírű népdalénekes ad koncertet a Kecskeméti Evangélikus templomban

Idén május 20. és 28. között kerül megrendezésre a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál, mely ezúttal is fantasztikus programsorozatot ajánl a zenekedvelő közönség számára. 2023-ban több mint 10 városban kínál lehetőséget a Filharmónia Magyarország arra, hogy közelebb kerüljünk az egyházi zenéhez. A fesztivál mindig egy különleges oldalát mutatja meg ennek a műfajnak, 2023-ban a népzene és az egyházzene kapcsolata kerül a középpontba, a rendezvénynek pedig kecskeméti állomása is lesz.

A con spirito szó szerinti jelentése, „lélekkel”. Ez egyrészt jelöli azt a részt egy zenei műben, ami „lelkesedéssel adandó elő”, másrészt utal a Szentlélek kiáradására, amit pünkösdkor ünnepel a keresztény egyház – ezt Szamosi Szabolcstól, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatójától tudtuk meg. Nem véletlen tehát, hogy a Filharmónia egyházzenei fesztiválja ezt a nevet viseli, hiszen tökéletesen írja le a zenében és a vallásban egyaránt megjelenő lélek fogalmát és annak fontosságát. A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz, ezért programsorozatunkban 2023-ban a népzene és az egyházzene kapcsolata kerül a középpontba. 

SEBESTYÉN MÁRTA, ERIK RYDVALL ÉS AZ ANIMA MUSICAE IS A FELLÉPŐK KÖZT VAN

A fentiek szellemében olyan híres magyar és külföldi, népzenéhez kötődő fellépők lesznek majd láthatók és hallhatók a fesztiválon, mint:

  • Sebestyén Márta,
  • Szokolay Dongó Balázs,
  • Bodrogi Éva,
  • Berecz András,
  • Erik Rydvall,
  • Gunnar Idenstam,
  • a Nemzeti Énekkar,
  • az Anima Musicae Kamarazenekar,
  • vagy a Schola Gregoriana Bratislavensis.

Kecskeméten Gunnar Idenstam és Erik Rydvall a skandináv szakrális népzenék izgalmas világába kalauzolják a hallgatóságot május 24-én az orgona és a nyckelharpa segítségével, mely egy tradicionális svéd népi hangszer, hazánkban igazi kuriózumnak számít. Vendégelőadóként lép fel a svéd duóval Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc díjas magyar népdalénekes, előadóművész a Kecskeméti Evangélikus Templomban.

A részletes Filharmónia-programot itt tudod megtekinteni, ha pedig jegyet vennél a májusi koncertre, azt IDE KATTINTVA teheted meg.

Cikkünk szponzorált tartalom.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb